Még jövő hét szerdáig lehet jelentkezni a „Miénk itt a galéria” programra
Eddig már több mint húszan jelentkeztek az eseményre. Hatvanból, Boldogról és Ecsédről is regisztráltak.
Eddig már több mint húszan jelentkeztek az eseményre. Hatvanból, Boldogról és Ecsédről is regisztráltak.
A Grassalkovich Művelődési Ház udvarán helyi zenekarok ingyenes koncertjeivel várják az érdeklődőket.
ISMÉT LEHET PÁLYÁZNI A CIVIL ALAPRA. A HATVANI ÖNKORMÁNYZAT EBBEN A FÉLÉVBEN IS MEGHIRDETtte A CIVIL SZERVEZETEKNEK SZÓLÓ FELHÍVÁST, A PÁLYÁZATI ADATLAPOT AUGUSZTUS 1-TŐL LEHET BENYÚJTANI. A LEGMAGASABB PÁLYÁZHATÓ ÖSSZEG EBBEN A FÉLÉVBEN IS 200 EZER FORINT.
Klasszikus és latin gitárzenét hallhattak az érdeklődők Hatvanban az Ady Endre Könyvtár melletti sétányon.
Tehetségeknek biztosít fellépési lehetőséget a VOKE Liszt Ferenc Művelődési Ház. A ’’Miénk itt a színpad’’ elnevezésű eseményre bárki jelentkezhetett, aki szeret szerepelni. Azonban nemcsak kezdők lépnek majd fel a Dali színpadán, hanem a már aktív csoportok is megmutatják magukat.
Több mint egy éves munka eredménye az a mesemusical, amit a Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai és tanárai mutattak be a Nagy Endre Rendezvényteremben. Az Álomutazó című színdarabban összesen 110 gyerek és 3 felnőtt játszik, de az egész iskola részt vett azokban az előkészületekben, ami az előadók munkáját segítette.
A múlt század eleji hírlap hasábjain, a Hírek rovatban lehetett olvasni a történésekről.
Kétnapos programsorozattal ünnepelte a Régészet Napját a Hatvany Lajos Múzeum. Az első napon iskolás csoportoknak tartottak előadásokat, másnap pedig a nagyközönség betekintést nyerhetett a szarmaták életvitelébe a Pannonia Sarmatica hagyományőrző csapat segítségével.
Pünkösd a keresztény egyház egyik fő ünnepe, mely a Szentlélek kiáradását hirdeti. Emellett pünkösdhétfő a tavaszi és nyári időszak kezdetét is jelzi, melyhez több néphagyomány és jelkép társul, így például a pünkösdi rózsa, mely Szűz Mária ártatlanságát szimbolizálja.
Az úgynevezett infotainment kategóriába tartozik az a rádióműsor, amelynek a munkatársai Hatvanba látogattak.