Nagyszabású produkció megalkotására vállalkoztak a Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai és tanárai. Több mint egy éven keresztül dolgoztak azért, hogy színpadra állítsák Rakonczai Viktor és Orbán Tamás, Álomutazó című mesemusicaljét. A darab a jelenkorban játszódik és a ma problémáival foglalkozik – mondta Birkás Ildikó ének-zene tanár, az előadás főszervezője és rendezője. – Ez a musical a mi világunkat jeleníti meg, hogy már annyira dolgozunk és annyira tanulunk, annyira el vagyunk foglalva a gépeinkkel, hogy nem marad egymásra idő. Nem marad az álmainkra idő, és mi erre szeretnénk egy kicsit rávilágítani, hogy fontosak az álmaink és az, hogy meg tudjuk valósítani őket – mondta.   

A háttérben már a próbákat megelőzően is komoly munka folyt azért, hogy színpadra kerülhessen a darab – hangsúlyozta Birkás Ildikó. Hozzátette, a musical szövegkönyvét az eredeti előadás élő anyagából, közvetlenül gépelték le. – Így lett meg a szövegkönyvünk. Aztán felvettük a kapcsolatot a zeneszerzővel, ő küldte át nekünk a zenei alapokat. Utána pedig rengetek idő és próba telt el – részletezte.   

A darab egyik főszereplője Kapási Emília, aki szerepe szerint bárányt játszik. – Én egy bárány vagyok és van egy álom nyáj, és én vagyok a vezetőjük – mondta.

Kapási Emília azt is elmondta, hogyan formálta meg az általa játszott karaktert. – Én próbáltam leutánozni Szabó Győzőt, mivel ő játssza a bárányt. Ezért próbálok úgy szerepelni, ahogy ő – hangsúlyozta.  

Varga Eszter a Kossuth Lajos Általános Iskola pedagógusa. A darabban Cosinus tanárnőt alakítja. – Igazából és vagyok az egyetlen negatív szereplő, hiszen a rém álomkészítő csak a rémálmokat gyártja, amire úgyanúgy szükség van, és én vagyok az egyetlen negatív szereplő, aki azt szeretné, hogy gyerekek és a felnőttek se álmodjanak többé, mert az nem elég hatékony – részletezte.

Varga Eszter azt is kiemelte, hogy bár nem profi színészek, de mindenki azon dolgozott, hogy hatalmas szívvel és óriási beleéléssel varázsolják el a közönséget. Ahogy fogalmazott, a céljuk az volt, hogy a musicalben átadják az igazi álomutazók hangulatát. 

Fotó: Albert Péter