Megtelt emberekkel a Kapucinus sétány Hatvanban. Az érdeklődők a XIII. Nemzetközi Gitárfesztivál egyik koncertjére érkeztek. Az eseményt a városvezetés képviseletében Papp István hozta el a hatvaniaknak. Az önkormányzati képviselő maga is konzervatóriumi tanár volt és klasszikus gitárzenét oktatott.

A Zema-Lencsés Duó ötvözi a magyar klasszikus és a latin zenét – mondta Salvatore Zema. A gitárművész arról is beszélt, hogy Olaszországban és Magyarországon is rendszeresen fellépnek, a két ország közönsége így fogadja a zenéjüket:

„A magyar közönség nagyon fegyelmezett és nagyon érdekli őket a zene. Csendben vannak, és figyelnek, de közben látszik, hogy élvezik a koncertet. Az olaszok ennél egy kicsit zajosabbak.”

Lencsés Eszter 33 éve él Olaszországban. A művész elmondta, milyen repertoárral készültek a hatvaniaknak:

„Az első részben olasz klasszikus műveket játszunk, Julian és Carcassi zeneszerzőktől. Utána pedig brazil dallamok következnek, benne Heitor Villa-Lobos műveivel. Mindezek után egy zongorára megírt darab következik, természetesen gitárra átírva. A koncert végén pedig flamenco zenét is hallhatnak az érdeklődők.”

Lencsés Eszter hozzátette, hogy hamarosan visszatérnek Olaszországba, ahol még több fellépés vár rájuk, azonban utána pihenni fognak, majd megkezdik a felkészülést a következő szezonra.