A nagy sikerű „Miénk itt a színpad” után meghirdették a „Miénk itt a galéria” elnevezésű programot a DALI-ban. A rendezvényen kortól függetlenül mindenki bemutathatja képzőművészeti alkotását. Már több mint 20 mű érkezett, környező településekről is jelentkeztek – mondta Tompa Z. Mihály, a Voke Liszt Ferenc Művelődési Ház intézményvezetője. – Már nagyon sokan jelentkeztek, felhívott például egy anyuka, hogy az ő óvodás kislánya köveket fest, amik nagyon izgalmasak és érdekesek, szeretnék kiállítani, természetesen igent mondtam! De jöttek már olyan nyugdíjasok, akik hímeznek, vagy festenek és ezeket az alkotásokat mutatják majd be – mondta.

A beérkezett alkotásokból augusztus 29-én kiállítás nyílik a művelődési ház galériájában. – Miután meglesz a hivatalos megnyitó, bemutatjuk a művészeket. Arra kértem mindenkit, írjon egy pár sort magáról. Ezt követően egy kötetlen beszélgetést tartunk az alkotókkal, lehet majd őket kérdezni. Bízom benne, hogy olyanok is eljönnek, akik már rég fontolgatják, hogy szívesen megmutatnák a publikumnak a műveiket, hiszen az alkotó úgy méri le egy alkotás sikerét, értékét, hogy nézi a reakciót – hangsúlyozta.

Tompa Z. Mihály emlékeztetett, a „Miénk itt a galéria” programra augusztus 23-ig lehet jelentkezni személyesen a DALI-ban, vagy a 06-30-943-9095-ös telefonszámon. A kiállítás a megnyitót követően három hétig lesz látható. 

Kezdőkép: archív (illusztráció)