A hatvani önkormányzat 2023 második félévében is meghirdette a Civil Alap pályázatot, melynek célja, hogy elősegítse a hatvani civil szervezetek és egyházak programjait, valamint a működésüket. Több pályázható keret van, így önszerveződő, öntevékeny közösségeket támogató, ifjúsági, sportfeladatokat és célokat támogató, egyházi, nemzetiségi, valamint szociális és egészségügyi keret is szerepel a lehetőségek között. Az egész éves támogatás összege 18 millió forint.

Juhász Anikó a Hatvani Dado Dog Dancing Bajnokság főszervezője még az első félévben pályázott a Civil Alapra. – Idén nagyobb költségvetéssel számoltunk a verseny megszervezésével kapcsolatban. A Civil Alap pályázatból nyert pénzt kordonbérlésre, szőnyegek vásárlására használtuk fel, illetve a bírók költségeinek megtérítésére, mint például a szállás, étkeztetés és az útiköltség – részletezte.      

Nagy öröm látni, hogyan fejlődnek a civil szervezetek Hatvanban – ezt már Szinyei András, alpolgármester mondta. Kiemelte, a rendkívül nehéz gazdasági helyzet ellenére, évről-évre emelkedik az a keretösszeg, amit a Civil Alap pályázatra különítenek el.   

 „Az első félévben 117 szervezet adott be pályázatot. Most várjuk az augusztusi lezárást. A hónap végéig lehet leadni az igényléseket. Ismét 200 ezer forint keretösszegre pályázhatnak a szervezeteink” – mondta.  

Szinyei András hozzátette, a támogatás elnyerésének egyik fontos feltétele, hogy a szervezetek olyan tevékenységet végezzenek, amely értékes a városban élők számára. Az alpolgármester azt is elmondta, hogy egyre több diákszervezet jelentkezik a programba.  

 „Már fiatalon az iskolapadban megtanulják, hogyan kell kihasználni a lehetőségeket, és hogyan kell összefogni szervezetként. Így, mire elhagyják az iskolapadot, már szinte érett emberként fognak az életben is érvényesülni” – részletezte.      

A részletes pályázati kiírások és adatlapok a www.hatvan.hu weboldalon érhetők el, vagy személyesen megtekinthetők és beszerezhetők a Hatvani Polgármesteri Hivatal Szervezési Osztályán. A pályázatokat augusztus 31-ig nyújthatják be a hatvani civil szervezetek.