A második gyertya lángja is fellobbant a város adventi koszorúján
A programokra és a karácsonyi vásár hangulatára az advent második hétvégén is sokan kíváncsiak voltak Hatvanban.
A programokra és a karácsonyi vásár hangulatára az advent második hétvégén is sokan kíváncsiak voltak Hatvanban.
Sokan keresik a napokban a boltokban a Mikulás-csokikat, jövő héten ugyanis ezekkel az édességekkel telnek meg a csizmák. A választék pedig idén is széles, van kicsi és nagy, de drazsékkal töltött figurákat is lehet találni. Magyarországon csaknem 8 millió darab csokimikulás fogy évente.
A róka, a mókus és a madarak téli életmódjával ismerkedtek az óvodások a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban. A foglalkozáson résztvevő gyerekek csoportos játékok segítségével bővíthették tudásukat.
Tizennégyszer állt már rajtvonalhoz a Nemzeti Vágtán Vaka István, idén mindösszesen egy másodperccel maradt le a továbbjutásról. Hatvan lovasát idén polgármesteri díszoklevéllel tüntették ki, hiszen sportteljesítményével évek óta öregbíti a város hírnevét.
A Magyar Vöröskereszt rendszeres véradóinak tartott összejövetelt a Nagy Endre Rendezvényházban. Az eseményen a sokszoros véradókat oklevéllel tüntették ki. A Hatvani 5. Számú Általános Iskola tanulói pedig műsort adtak a vendégeknek.
Idén is megrendezte a Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola az Őszi Kupát, melyet a 90-es évek óta szerveznek az intézményben. A kétnapos területi versenyen összesen öt iskola fiú- és lánycsapata mérettette meg magát.
Az esemény megnyitóján beszédet mondott Horváth Richárd polgármester, majd a jelenlévők szakmai előadásokat hallhattak a szociális ágazat történetéről és a jelen kor kihívásairól is.
Bárki ellátogathat a helyszínre, ahol hűtött italok és snackek várják az érdeklődőket.
December 1-je az AIDS világnapja, ebből az alkalomból többen piros szalagot tűznek magukra szolidaritásból, és hogy felhívják a figyelmet a betegségre.
Majer Tamás interjúregényét mutatják be december 2-án, 17 órától az Ady Endre Könyvtárban. A kötet az idén 80 éves Arató Antal életéről szól.