Magyarországon az első HIV-fertőzöttet 1985-ben, az első AIDS-beteget pedig 1986-ban diagnosztizálták. Míg korábban halálos kór volt, mára megfelelő gyógyszeres kezelés mellett a betegek nem adják tovább a fertőzést, és teljes életet élhetnek – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Szlávik János hozzátette: a mai napig sok tévhit él a betegséggel kapcsolatban.

Azokban az országokban, ahol kevés a fertőzött – és Magyarország ezek közé tartozik – az emberek félnek az AIDS-esektől. Elítélik és stigmatizálják őket, hiszen nagyon kevés ismeretünk van. Egy átlagos ember nem tudja, hogy a HIV fertőzés, ha kezelik nem fertőz, tehát nem kell félni a betegektől. Sokan nem tudják például, hogy a kezelt édesanyák nem adják át a magzataiknak a vírust, vagy ha a házaspár egyik tagja fertőzött, és erre gyógyszert szed nem adja át azt a társának. Nem fertőz ilyenképpen egészségügyi ellátás során sem. Ahol több ilyen fertőzött van az emberek tisztában vannak ezekkel a tényekkel, és nem félnek tőlük. Magyarországon ez még nincs így, úgyhogy sajnos a fertőzötteknek nagyon gyakran kirekesztik, akár családon belül is – részletezte.