A belső késztetés, amely arra sarkallja az embert, hogy lóháton töltse az életét, magától értetődően alakul ki a lovasban – vallja Vaka István. Számára sem egy pillanat hozta döntés volt ez az életforma, hanem gyermekkorától érlelődő folyamat. Nagyapja tsz-ben volt kocsis, ő szerettette meg vele a lovakat, azonban tízéves koráig nem engedte rájuk ülni. Addig az indiánfilmeket nézte, és a televízió előtt gyakorolta a lovas mozdulatokat. – Hatvanban születtem és itt is éltem. Testvérem bokszoló és tűzoltó volt, szüleim szerették volna, ha én is szakmát tanulok, így a DISZI-ben végeztem mezőgazdasági gépszerelőként. Azonban korábban, mikor elértem a kijelölt tízéves koromat, édesanyám és édesapám „elkövették azt a hibát”, hogy beírattak egy lovas iskolába. Ez olyannyira megpecsételte a sorsomat, hogy a középiskolát követően rögtön beálltam sportlovasnak egy ménesbe – mondta.

Habár középiskolában jó atlétának számított, sosem volt kérdés számára, hogy ő lovasként szeretne kiteljesedni. Szülei pedig nagyon büszkék voltak rá, minden elért versenyeredményének örültek. A lovas iskolában huszonöten kezdtek, ebből a következő évben mindösszesen öten maradtak. – A lovaglás eleinte nemcsak öröm, ezt minden lovas jól tudja. A lovak körüli munkát is el kell végezni, emellett tör a nyereg, izomláza van az embernek. Sokszor fájdalmas tud lenni, éppen ezért nagyon fontos a kitartás. Akkor kezdi el igazán élvezni az ember, amikor ezen sikerül átlendülni. Fantasztikus érzés együtt mozogni a lóval, és az, hogy ez a több száz kilós állat elfogadja az irányítást. Olyan szabadságot ad, amit körülírni sem lehet, át kell élni – fogalmazott. Mint mondta, lovas érzésnek nevezik azt, mikor már apró mozdulatokból is érzi az állat, mit kell tennie. A természetben összekötve lenni egy másik élőlénnyel – Vaka Istvánt is ez láncolta a lovassporthoz. – Sokan megmaradnak hobbilovasnak, amivel semmi gond nincs. Azonban, ha valaki nagyon kitartó, és jó abban, amit csinál, az oktatók úgyis felfigyelnek rá, és a sport felé irányítják. Ám ehhez további szorgalom és akarat kell. Mindennapi edzést követel meg – tette hozzá.

Az Enyingi Állami Gazdaság Sáripusztai Ménesében dolgozott hét évet. – Méncsikókat készítettem fel ménvizsgára, kancacsikókkal pedig alapkiképzés után díjugratásban és lovas tusában versenyeztem. Nagyon szerettem ezt csinálni. Közben két évet katonának álltam, természetesen itt is négy lábon teljesítettem szolgálatot, lovas határőr voltam. Végül, mikor a ménesben megszűnt a sportistálló, hazaköltöztünk feleségemmel, akit az ott töltött évek alatt ismertem meg – közölte. Vaka Istvánnak lovas edzői képesítése is van, így számára természetes volt, hogy Hatvanban is segíteni fog a négylábúak kiképzésében. – Amikor 1991-ben hazaköltöztünk, építkeztünk, az udvarban pedig istállót alakítottunk ki, azóta foglalkozom bértartással és lókiképzéssel. Bárki hozhatja hozzám az állatát, én mindennap gondoskodom róluk – fűzte hozzá. A napjai úgy néznek ki, hogy korán reggel felkel, megeteti a lovakat. Igyekszik a természetes életformájukat megteremteni számukra, hiszen ők legelő állatok, naponta többször kell, hogy szálas takarmányt kapjanak. Ezt követően Vaka István istállót takarít, majd dolgozik a lovakkal, edzi őket. Mint mondta, számára az az ideális nap, amikor az állatok között lehet.

A bértartás mellett lovardákban is segédkezett, emellett volt, hogy traktorosként is helytállt. Alapító tagja volt 1997-ben a Hatvani Lovas Egyesületnek, amellyel mai napig az a céljuk, hogy összefogják a hatvani lovasokat. Sokszor szerveznek közös lovas túrákat. Számos teendője mellett huszárkiképzéssel is foglalkozik a jászfényszarui Szűcsi Mihály Huszárbandérium tagjaként, ahol Hagyományőrző Huszár Hadnaggyá léptették elő. A Bátor Táborban pedig lovas koordinátorként járult hozzá a beteg gyermekek életminőségének sikeres javításához.

A lovasok azt szokták mondani, minden lovas életében egy olyan ló születik, akivel örökké összekötetésben lesz. Vaka István számára ő bértartójának kiscsikója, Stella volt. – Ott voltam az ellésnél, én neveltem fel. 1996-ban született és 2004-ben magyar bajnoki címet szereztünk együtt. Olyan kapocs volt köztünk, amelyről minden lovas álmodik. Ha arra gondoltam, hogy balra szeretnék menni, ő már fordult is – fejtette ki.

Vaka István élete során számos díjat szerezett. 1979-1983-ig, Horkai Gábor edző irányítása mellett, folyamatosan részt vett területi díjugratókon és lovastusa-bajnokságokon, ahol 1980-ban, az első országos lovastornakupán, Szántódpusztán harmadik helyezést ért el. Továbbá többször állhatott dobogóra a Szabad Föld Kupán. Aztán 2008-ban jött a hír, hogy Nemzeti Vágtát rendeznek, így a hatvani lovas is megragadta a lehetőséget, és elindult a megmérettetésen. Akkor az előfutamban a későbbi első helyezett előzte meg. Vaka István azóta is – egy évet leszámítva – mindig a rajtvonalhoz áll. – Sajnos még a célomat nem sikerült elérni, hogy a középdöntőben bizonyíthassak, ám több alkalommal is volt olyan, hogy jobb időt futottam, mint a többi futam első helyezettje. A javaslatomra most már idő alapján lehet továbbjutni a középdöntőbe, így remélem, hamarosan eljön az én időm is – fogalmazott. Az idei Nemzeti Vágtán mindösszesen egy másodperccel maradt le a továbbjutásról. Mint mondta, sokszor megjegyzi a több induló, hogy nélküle már meg sem rendezik a versenyt.

Idén polgármesteri díszoklevéllel ismerték el Hatvanban. – Épp a lovamon ültem, mikor felhívott a polgármester, hogy megkapom ezt a rangos elismerést. Nagyon örültem neki, óriási megtiszteltetés ez számomra. Büszke vagyok rá, hogy Hatvan színeiben induló lovasként én is öregbíthetem a város hírnevét – mondta.

Szabadidejét családjával tölti Hatvan lovasa, felesége, Ilona a Százszorszép Óvodában dolgozik, két fiúk született, Máté és Benedek. – A családban csak engem fogott meg a lovaglás, ám Máté fiamnak két kislánya van, Hélia és Boróka, az idősebbik már hintalovon gyakorol. Szeretném nekik is megmutatni ennek a sportágnak a szépségeit – mondta. Tervei között szerepel az is, hogy lovaglás mellett belekezd a solymászatba, ami az elmúlt időben nagyon megfogta őt. Addig is a természetben tölti az idejét az állatokkal, hiszen mint mondta, ló nélkül élni lehet, de nem érdemes.  Éppen ezért mostanában állapotos lovával dolgozik, akinek kiscsikójához a későbbiekben nagy reményeket fűz.