Megváltozik a háziorvosi ügyelet rendszere októbertől
Az új struktúrát az Országos Mentőszolgálat működteti majd. Az orvosi ügyelet a kórház területére költözik.
Az új struktúrát az Országos Mentőszolgálat működteti majd. Az orvosi ügyelet a kórház területére költözik.
Nyitva van az aranykapu címmel, játékos-mesés programot szerveztek a Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola munkatársai.
Az eseményt az oktatási intézményben tartották, ahol a gyerekek nemcsak a tanárokkal és egymással találkozhattak, hanem az iskola épületét is jobban megismerhették. Így amikor elindul a tanév, már nem lesz idegen az új környezet a tanulók számára.
A program két fő célkitűzéssel indult útjára, az első, hogy összehozza a város kreatív közösségét és elősegítse a művészetek iránti érdeklődést, a másik pedig a kultúra támogatása volt – hangsúlyozta Tompa Z. Mihály, az intézmény vezetője, aki a program szervezője is.
Kisállatoknak segít a mozgásszervi betegségek gyógyításában egy hatvani terapeuta. A tapasztalatok azt mutatják, hogy műtéti beavatkozás után, vagy mozgásszervi panaszok esetében a gyógyulás folyamata felgyorsul, valamint a kondíció megtartásában is jelentős szerepe van a kezelésnek.
A nyár legmelegebb napjait éljük augusztusban. A szubtrópusi levegő beáramlása egy hatalmas méretű anticiklonnak köszönhető, amely Európa nagy részének időjárását befolyásolja – erre hívta fel a figyelmet Bakota Zsolt a MetNet időjárás-előrejelzője.
Bár jelenleg a nyár legmelegebb napjait éljük, már érdemes a télre is felkészülni, ugyanis könnyen kerülhetünk életveszélyes helyzetbe, ha hibás üzemű gázkonvektorral indulunk a fűtési szezonba.
A hatvaniak szavazatai alapján, a modern kor követelményének megfelelő, utcai led lámpák kerültek beépítésre a Vörösmarty téren és a Szabadság úton. Így az említett útszakaszokon biztonságosabbá vált a közlekedés.
Koncertekkel, kirakodóvásárral, gyerekjátékokkal, és gasztronómiai élményekkel is várták a szervezők az ünnepelni és szórakozni vágyókat a hatvani Szent István Napon.
Az államalapítás évfordulóját és az Újhatvani Szent István király Plébániatemplom búcsúnapját is ünnepelték a hívek augusztus 20.-án.