Sokan eljöttek az Újhatvani Szent István Király Plébániatemplomba azért, hogy együtt emlékezzenek és ünnepeljék a keresztény magyar államalapítás évfordulóját. A híveket az új kenyér, és a Szent István király ereklyék fogadták az oltár előtt. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Gárdonyi Máté, egyháztörténész és egyetemi tanár volt, aki többek között arról is beszélt, hogy Szent István király számára nem különült el a vallás és politika, az akarata az volt, hogy az ország irányítása keresztényi egységben működjön: 

 „Szent Istvánnak a döntése az államalapításnak és az egyházszervezésnek az egységét jelentette, amikor keresztény királyságot létrehozta a népünk körében. Az, hogy van külön állam és van külön egyház, az egy újkori fejlődésnek az eredménye, hogy így gondolkodunk.”  

A szentmise végén felszentelték és megáldották az új kenyeret, majd az egyházi vezetők és a meghívott vendégek a hívekkel körmenetet tartottak a plébániatemplom körül.

Az ünnepség a Szent István szobornál folytatódott, ahol Tatai István református lelkész, áldást mondott. Mindezek után Horváth Richárd polgármester ünnepi beszédében arra emlékeztetett, hogy amikor a magyar törzsek 895 táján elfoglalták a Kárpát-medence alföldi területeit, talán nem is gondolták, hogy ezer éven túl, az otthont jelenti majd ez a föld a magyarok számára. Hozzátette, a történelmi viharok során az összetartás volt a legfontosabb ereje a nemzetnek, ezért ma is lényeges, hogy a legfontosabb kérdésekben együtt döntsünk és ne a különbözőségekre, hanem az azonosságokra építsük a közösséget. Ahogy mondta:

 „Éppen ezért gondoljuk, hogy minden egyes magyar ember felelősséggel tartozik a magyar állam, a magyarság jelenéért, épp úgy, ahogy minden egyes hatvani felelősséggel tartozik városunk jelenéért és persze jövőjéért. Ez a közös felelősség kovácsol minket egységes közösséggé, egységes nemzetté. E nélkül az egység nélkül nemzetállamunk megmaradása, szuverenitásunk megőrzése elképzelhetetlen.”

Az ünnepi beszéd után a megszentelt új kenyér felkínálása következett, melyet a hívek között osztottak szét.

Fotó: Albert Péter