Boldogon már a karácsonyra készülnek a húsüzemben
A decemberi időszak alatt, a környező gazdaságoktól felvásárolt sertéseket dolgoznak fel a Heves megyei Boldogon. A Varga és Társa 2000 Kft. húsfeldolgozó üzemében csak fűszereket: …
A decemberi időszak alatt, a környező gazdaságoktól felvásárolt sertéseket dolgoznak fel a Heves megyei Boldogon. A Varga és Társa 2000 Kft. húsfeldolgozó üzemében csak fűszereket: …
November elsején dél előtt és dél után is baleset lassította a forgalmat az M3-as autópályán. Előbbi a 69-es kilométerszelvényben, míg utóbbi a 78-asnál történt. Egy személy sérült.
Mindenszentek napja alkalmából az élet szeretetét és a mindennapi örömök fontosságát hangsúlyozta Bokros Levente plébános. Úgy véli, ennek az ünnepnek nem az elmúlásról, hanem a jelenünkről és a jövőnkről kell szólnia.
Vasárnap éjjel 3 órakor kell visszaállítani az időmérőket 2 órára.
Novembertől indul a határvadász program, ennek keretében egy több hónapos képzést követően szolgálatba is állhatnak az új őrök a határ mentén. A próbaidő letelte után pedig teljes jogú hivatásos őrmesterré nevezik ki őket.
Lezárták az utat Lőrinci közelében, miután négy autó ütközött össze vasárnap este a 21-es főúton. Egy embert feszítővágóval szabadítottak ki a tűzoltók.
A Hajós Alfréd úti idősek otthonában is megünnepelték az idősek világnapját. Közös ebéden és egy gödöllői kiránduláson is részt vettek a szépkorúak.
Idén november elsejétől Daniel Korioth a magyarországi Bosch csoport vezetője, valamint a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója és ezzel együtt felel a bosznia-hercegovinai, a horvát, a montenegrói, a szerb és a szlovén üzleti tevékenységekért is.
A Charta XXI Egyesület Békességes szó című kiadványát és a Kárpát-medencei megbékélési mozgalmat mutatta be Dr. Surján László EP-képviselő, a Charta XXI elnöke a Hatvany Lajos Múzeumban, csütörtökön.
Egy óriás kalapáccsal hívták fel a figyelmet a szabadkereskedelmi egyezmények negatív hatásaira a Hatvani Környezetvédők Egyesület aktivistái a posta melletti téren.