Dr. Surján László EP-képviselő, a Charta XXI elnöke tartott előadást csütörtökön a Hatvany Lajos Múzeumban. Előadásában az egyesület Békességes szó című kiadványát és a Kárpát-medencei megbékélési mozgalmat mutatta be.
Kifejtette: a történelem viszontagságos útja során gyakran tapasztalható a megosztottság ugyanúgy, mint az összetartozás. Térségünk államai között – noha a kapcsolatok javulnak – megfigyelhetők komoly feszültségek is. Ennek egyik oka lehet, hogy az államok nem ismerik a másik ország kultúráját, történelmét. Surján László elmondta, hogy a tapasztalatok azt mutatják: sokkal inkább előre jutunk, ha egymást segítjük, főként, hogy az Európai Unión belül egymásra vagyunk utalva.
Ez a felismerés vezetett a megbékélési mozgalom életre hívásához, melynek kezdeményezői hét országból származnak. A mozgalomhoz bárki csatlakozhat. Elveik között említik egyebek mellett más népek, nemzetek értékeinek felismerését és tiszteletét, valamint a gyűlölködés elutasítását is.
A tagok ragaszkodnak anyanyelvükhöz, történelmükhöz, kultúrájukhoz. El kívánják fogadni a különbözőségeket. Céljuk: minél többen felismerjék, hogy egymást segítve, támogatva lehet csak előbbre jutni, megerősödni.