Már reggel megindult az ételek elkészítése a Népkertben, összesen 26 csapat települt ki, hogy május elseje alkalmából megmutassa főzőtudományát. Sokan nagy hangsúlyt fektettek a táborhelyek, a bázisok kialakítására, külön arculattal, vagy sporteseményeken szerzett kupákkal hívták fel a figyelmet magukra. A legtöbb csapat most is komolyan vette a versenyt, sokan több kategóriában is indultak. Voltak kisérletezők, így a tűzoltók borzot készítettek, mások bográcsban húslevessel próbálkoztak. Idén sláger volt a lángos és a palacsinta, utóbbiban az óvodavezetők csapata volt a legjobb, végtelennek tűnő ízesítési lehetőségekkel és óriási méretben gyártották az édességet. Meg is lett ennek az eredménye, hiszen a saját kategóriájukban ők hozták el az első helyet.

Hagyományőrző és egytálételek

I . Gáspár András Bajtársi Egyesület – Bakonyi Betyárgulyás vargányakrémmel töltött krumpligombóccal

II. Liszt Ferenc vasutas Nyugdíjas Klub – Toros káposzta

III. Roma Önkormányzat – Tüzes cigánypörkölt

III. Nyald meg a kanalam – Vegyes pörkölt cipóban

 Grill és Streetfood ételek

I.                    Falka Motoros Club – Pork belly burnt ends

II.                  Újhatvani baráti Kör – Grillezett csirkehús

III.                Hatvan TV – Hatvanikum Burger

Helyben készített édességek és desszertek

I.                    Hatvani Óvodaigazgatók Team – Óriáspalacsinta

II.                  HÍV-A-TÁL-NOKOK – Palacsinta

III.                Only Plants – Gluténmentes zserbó

Különdíj a főzőhely megjelenéséért

Tűzről pattant jóbarátok csapata

Mindeközben a kisszínpadon folyamatos volt a mozgás: a hatvani civil szervezetek egymást váltották különböző produkcióikkal, mindenki a saját tehetségét emelte ki a műsorukban.

Az esti bulit pedig Molnár Tamás indította: korábban az Anti Fitness Club és a Jetlag zenekar tagja volt, most leginkább solo projektéjre koncentrál. Ahogy mondta: Hiába, hogy most saját, polgári nevén lép fel, de ugyanúgy egy komplett, profi zenekar van mögötte. Jobban szeret így, csapatban színpadra állni, mint egyedül. Kiemelte: nagyon jól érezte magát a hatvani koncerten: gyönyörűek voltak az esti fények, a környzezet és a közönség kiemelkedően jó volt. Őt, a Bagossy Brothers Company követte: a srácok folyamatosan aktívan koncerteznek, de hiába a sok rutin és a fellépés, mindig nagyon izgulnak a színpadra lépés előtt. Mivel egy teljesen új közönséggel találkoznak, akiket mindig igyekeznek elvarázsolni, dalaikkal pedig örömet és valódi érzéseket közvetíteni.