Először 1976-ban, Franciaországban vezették be az óraátállítást, három évvel az első olajárrobbanás után. A lépést azzal indokolták, hogy így 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energiamegtakarítás érhető el. Hazánkban szintén e céllal 1980-ban alkalmazták először a nyári-téli időszámítást, amelyet kormányrendelet szabályoz. Ezt az Európai Unió tagállamaiban érvényes szabályhoz igazítottak – a nyári időszámítás minden év március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart.
A téli óraátállítással térünk vissza az „eredeti”, csillagászatilag indokolt időszámításhoz, ugyanis a nyári, a Nap járásához képest egy órát csal. Vasárnap éjjel 3 órakor kell visszaállítani az időmérőket 2 órára. Azok, akik éppen utazni készülnek, tájékozódjanak a menetrendekről, hiszen a járatokat is érintheti a változás.