A rendőrség éves beszámolójával indult a májusi testületi ülés. Ebből kiderült például, hogy Hatvant illetően a regisztrált bűncselekmények száma a korábbi évhez képest 12,9 százalékkal csökkent. Juhász János rendőrkapitány köszönetét fejezte ki a városnak, amiért folyamatos támogatást kapnak tőlük és reméli, hogy ez a viszony a továbbiakban is megmarad.
Az ülésen több napirendi pont is érintette a hulladékgazdálkodást, mivel csütörtökön tartják a társulási üléseket. Horváth Richárd ezzel kapcsolatban kifejtette: a hatvani társulás költségvetésében olyan milliós tételek jelentek meg, amik eddig nem voltak benne, ezzel kapcsolatban pedig Hatvan várja, hogy a társulás elnöke tárgyaljon velük. Mint mondta: fontos volt, hogy a hatvani testület egyetértsen ezekben a kérdésekben, hogy polgármesterként a holnapi ülésen képviselni tudja a hatvaniak érdekeit. – Hatvan jelentős összeggel járult hozzá, hogy a hulladékgazdálkodás megfelelő mértékben működjön, mi pedig azon vagyunk, hogy a hatvaniak pénze visszakerüljön – jelentette ki a polgármester.
Egy új kitüntetés alapításáról is döntöttek a képviselők, a Hatvan Közbiztonságáért kitüntető emlékérmet a hatvani kéklámpások kaphatják meg. – A mentősök, a tűzoltók és a rendőrök megbecsült tagjai a közösségünknek, ha bajba kerülünk, rájuk mindig számíthatunk. Most ezzel a kitüntetéssel szeretnénk megköszönni a munkájukat – mondta el a városvezető.
A Bosch és az önkormányzat hosszú évek óta partnerségben dolgozik együtt, ennek több eredménye is jól látszik a városban. A Hatvani Szent István Általános Iskolában több Bosch-osztályt is indítottak, és a vállalat ezt a sorozatot szeretné folytatni a következő tanévben is. Ismét felújítanának egy kiválasztott tantermet, ahová a 32 gyermek járhat majd.
Idén július 1-jén lesz a 150. évfordulója, hogy állami kézbe került a Hatvan-Salgótarján vasútvonal, ennek megünneplésére az önkormányzat szeretné a MÁV tulajdonában álló Truman és Bumbardó mozdonyokat kiállítani a Népkertben. Jelenleg a vasútállomás területén vannak, nemrégiben már a mellékvágányokról az élő vágányokra átszállították őket, most pedig a Népkertbe vinnék mindkettőt. Ehhez darukra van szükség, valamint összesen 48 méter pályaszakaszt kell építeni. Emellett megvilágítják és körbekerítik őket és tájékoztató táblákat is kitesznek melléjük. Egy TOP-os pályázat keretén belül tovább fejlesztenék a hatvani turizmust, aminek részeként a Népkertben egy kisebb vasúttörténeti parkot hoznának létre.
Változott az iskolaorvos rendelési helyszíne: hétfőn és csütörtökön a Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakgimnáziumban, kedden és szerdán a Széchenyi István Római Katolikus Gimnázium és Szakgimnáziumban, pénteken pedig a Grassalkovich Antal Baptista Szakgimnázium, Szakiskola, Szakiskola és Felnőttek Általános Iskolájában tart iskolaorvosi rendelést. Az idő nem módosult.
A képviselők döntöttek arról, hogy a Hatvani Szolgáltató Intézmény számára vásárolnak öt darab, személyszállításra, vontatásra és rakodásra alkalmas gépjárművet, hogy még hatékonyabban tudják ellátni a szükséges feladataikat.
fotó: archív