Szakmai konzultációt tartottak kedden a Kodályban, ahol a Kutató Gyerekek Tudományos Köre, azaz a KGYTK országos tehetséggondozás állt a középpontban. A programon Horváth Richárd polgármester köszöntőt mondott, melyben azt hangsúlyozta: Hatvanban az oktatás fejlesztése különösen fontos stratégiai szempont, mert ez is kiemelkedő része a polgáriasodó város kialakításában. A városvezető hozzátette: Hatvanban egyre több a születendő gyermek, új óvodai csoportok alakulnak, mely azt is jelenti, hogy az oktatási intézményekben is egyre több tanuló lesz. Nagyon fontos tehát, hogy a városban színvonalas oktatás és tehetséggondozás történjen.
Jagodics István egy prezentációban mutatta be a Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola múltját, amiben kiemelte: az intézmény nevelő testülete évtizedek óta lelkiismeretes, innovatív és tudatos munkát végez a gyerekek tehetséggondozásában.
A konferencián előadást tartott Kiss Albert, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének elnöke, aki elmondta: a KGYTK ötlete 1998-ban Zsolnay József egyik alap téziséből indult ki, miszerint: a tudomány művelése kisiskolás kortól tanítható. – Nagyon sok olyan téma van, amelyről a gyerekek a tanórákon nem, vagy csak részben tanulnak, így szívesen elmélyülnek egy általuk érdekesnek tartott kérdéskörben. Ez egy lehetőség a gyerekeknek ahhoz, hogy ismereteiket bővítsék, ugyanakkor fejlődjenek az előadói képességeikben, illetve megtapasztalják a kutató munka élményét is – részletezte Kiss Albert.
A Kodályban idén már 16. alkalommal rendezték meg a KGYTK versenyt, ahol a diákok önállóan választott témákról tartottak színvonalas előadásokat. A hatvani intézményből idén két tanuló is bejutott az országos döntőbe, melyen Svába Vince első, míg Lengyel Dominika hatodik helyezést ért el.
Svába Vince Játék és valóság címmel a Battlefield I. nevű videojáték történelmi helyszínét, díszletét és egyéb részleteit elemezte ki egy pontos és jól felépített prezentációban. Mint mondta, a siker egyik titka az volt, hogy olyan témát választott, ami egyedi és kivételes volt a többi előadás között. – A zsűri azt mondta, hogy még ők is tanultak valamit az előadásomból. Ez azt jelenti, hogy valóban informatív és jól felépített volt a prezentációm – mondta a kodályos diák.
Lengyel Dominika szerint előadása azért juthatott tovább az országos döntőbe, mert a téma, melyet kidolgozott sokakat érint és érdekel. – Én a saját iskolámban készítettem közvélemény kutatást arról, hogy milyen az élet a mindennapokban, s mi befolyásolja a diákok hangulatát leginkább. Az eredményeim alapján ebbe az iskolába szívesen és örömmel járnak a tanulók – közölte a nyolcadik osztályos lány.
Az eseményre az ország több pontjáról érkeztek résztvevők, hogy meghallgassák a szakmai előadásokat, illetve tapasztalatokat cseréljenek egymással a pedagógusok. A rendezvényen Jagodicsné Fehér Ágnes „Mester és tanítványa” kitüntetést vehetett át.
A kodályos tanulók a programon énekkel és mesemondással örvendeztették meg a vendégeket.
Fotó: Albert Péter