Végre elérkezett a nagy nap, amire már hetek óta vártunk. Osztályunk elindulhatott Horvátország és Szlovénia felé a Határtalanul pályázatnak köszönhetően.

Első úti célunk Lendva volt¸ ahol a Színház-és Hangversenytermet néztük meg. Az impozáns épületet Makovecz Imre építész tervezte. A természetes anyagokból épült alkotás magán viseli a tervező építészetének jellegzetes jegyeit. Ezután a Göntérházi Kéttannyelvű Általános Iskolába utaztunk. Az iskola jelmondata – „A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak” – jól tükrözi az intézmény falain belüli életet.  Nemzetiségi programjuk példaértékű, az épület, főleg a tornaterem, irigylésre méltó. Nagyon sajnáltuk azonban, hogy nem tudtunk találkozni az itteni gyerekekkel, hiszen mi nagyon készültünk velük egy „nemzeti” focimeccsre.

A Muravidék egyik kiemelkedő látványossága a Lendvai vár. Az épület legrégebbi írásos emléke 1192-ből maradt fenn. Eredetileg a Hahót család tulajdona, későbbiekben csaknem három évszázadig a Bánffy család lakhelye volt. Bánffy Jánost Szapolyai János magyar király nevezte ki nádorrá. 1603-ban hatalmas török támadás érte a várat, 800 katona védte 12 ágyúval. A védekezés sikeres volt, az alsólendvai vár soha nem került török kézre. Az épületben működik a Lendvai Galéria és Múzeum, ezen kívül itt csodálhatjuk meg Zala György híres szobrait is.

Még ezen a napon átutaztunk Horvátországba, ahol először Csáktornyára érkeztünk. Az itt található vár a XVI. században a Zrínyi család tulajdona volt, majd a Festetics család vette birtokba és alakítottak ki a várban cukorgyárat. Jelenleg a Muraközi Múzeum gyűjteménye található itt. A város másik történelmi műemléke a ferences templom és kolostor. Helyén korábban egy fából épített kolostor állt, melyet Zrínyi Miklós építtetett újjá. A templom barokk stílusban épült, Szent Miklós nevét viseli.

A fárasztó nap után, amiben ennyi minden történt, alig jött álom a szemünkre. Késő estig beszélgettünk élményeinkről, bár tudtuk, másnap korán kell kelni, hisz annyi minden vár még ránk. Így is lett.

Szeptember 18-án Bántornyára érkeztünk, ahol a település egyik ékességét a román és gótikus középkori templomot néztük meg, A falakat Aquila János freskói díszítik, amelyek közül a legértékesebb a Szent László falkép sora, ennek oka, hogy Szent László volt a Bánffy család védőszentje.

Utazásunk során nemcsak történelmi nevezetességeket láttunk, hanem gyönyörködtünk a dobronaki orchideafarm csodáiban is, és megnéztük a hagyomány szerint gyógyító energiákkal rendelkező erdőt a Bakonaki-tó körül.

Ezután ismét egy várat vettünk be Muraszombaton. A csendes kisváros fő látnivalója a Szapáry-kastély, mely a XVI. században épült középkori kastély helyén magasodik. Ebben a kulturális központban található a Muravidéket fenntartó helytörténeti kiállítás. Bár már hetedikesek vagyunk, a játszótéren igazi gyerekkorunkat éltük. Itt annyira elfáradtunk, hogy a ljubljanai fellegvárba saját lábunk helyett a siklón jutottunk fel, ahonnan nagyszerű kiállítás nyílt a városra. Egy érdekes legenda őrzi Ljubljana várát: miszerint egy sárkány élt a vár melletti mocsárban, ezért is nevezték korábban Sárkány várnak. A sárkány motívum az egész városban fellelhető, amit az ezt követő sétánk alkalmával többször is láthattunk. A séta alatt fedeztük fel a Szent Miklós-katedrálist. Érdekes, hogy nyüzsgő belvárosi életre számítottunk, de a belvárost 1-2 óra alatt be lehetett járni.

Bár a terveinkben nem szerepelt, idegenvezetőnk elvitt minket a ljubljanai magyar kulturális intézetbe, melyet 2016-ban alapítottak. A Balassi Intézet feladata a két ország közötti kulturális és tudományos tevékenységek irányítása. Éjszakánkat Ljubljanában töltöttük a mozgalmas nap után.

Szeptember 19-én először a Bohinji-tóhoz érkeztünk, amely Szlovénia legnagyobb természetes tava. A tó melletti településen megkoszorúztuk az I. világháborúban itt elhunyt 297 katona emlékhelyét. A Bohinji-tó észak-nyugati csücskében található a Száva-vízesés. 70 méter magasból zúdul alá a Száva folyó egyik forrása. Gyönyörű látvány és jó kis túra volt ez, de még nem ért véget ez a nap sem, hiszen még ezután megcsodáltuk a hegyekkel körülvett Bledi-tavat is.

Utolsó napunkon, szeptember 20-án Rijekába, magyarul Fiumébe és Abbáziába indultunk. Rijeka, az ország legfontosabb kikötője. Itt megkoszorúztuk iskolánk korábbi névadójának, Baross Gábornak az emléktábláját, és bár nem volt tökéletes strandidő, közkívánatra a tengerben is megmártóztunk. A fiúk bátran bemerészkedtek a vízbe, a lányok csak a lábukat áztatták meg.

Ezután hazafelé indultunk. Késő este érkeztünk Hatvanba, mindannyian fáradtan, de csillogó szemekkel meséltük szüleinknek, milyen csodálatos helyeken járhattunk.

Köszönjük mindenkinek, akik lehetővé tették, hogy ilyen felejthetetlen kiránduláson vehettünk részt

A beszámolót készítették: Király Luca és Király Lili 7.osztályos tanulók