Körülbelül 30-40 éves lehetett az a tető, ami eddig itt, a zsibongó felett volt. Most ezt cserélték le egy teljesen újra, hogy ismét használni lehessen ezt a részt. Ugyanis korábban a tető már olyan állapotban volt, hogy le is zárták, nem lehetett ide kimenni. – Rendkívül rossz állapotban volt a tető, balesetveszélyes volt. A katasztrófavédelem emberei is rendszeren jártak ide, hogy levegyek a lógó elemeket. Örülök, hogy végre megvan az új tető, hiszen eső esetén a gyermekek ide jönnek ki a levegőre – tájékoztatott Ráczné Sisa Ágnes, az iskola igazgatója. Elmondta: az intézmény fenntartója, a Váci Egyházmegye is megköszönte a munkálatokat, kitérve arra, hogy külön öröm számukra, hogy az önkormányzat és az iskola ilyen jól tud együtt dolgozni.

A javítási munkálatokat az önkormányzat finanszírozta, így csaknem 1 millió forintot költöttek arra, hogy a megrongálódott tető ismét jó állapotban legyen. – Függetlenül attól, hogy az egyház, a KLIK vagy éppen a szakképzési centrum a fenntartója az iskolának, mi mindenben támogatjuk őket és segítünk, ahol csak tudunk – jelentette ki Horváth Richárd polgármester. – Amikor belépek ide, mindig előtörnek az emlékek, mivel a 7. és a 8. osztályt itt végeztem. Nagyon jó érzés volt ide járni és bátran kijelenthetem: aki ide íratja be a gyermekét, az jó helyre íratja be – fogalmazott.