Párizsi éjszakákat idéző hangulat elevenedett meg a Nagy Endre Rendezvényteremben, a városbálon. A Moulin Rouge tematikát vörös rózsák, fekete tollboák, gyöngyfüggős díszítés, különlegesen felszolgált üdvözlőitalok tették teljessé. Az rendezvény résztvevői mindig nemes ügy mellé állnak, a bevételét ugyanis jótékony célra fordítják. Korábban támogatták már a Fogyatékkal Élők Nappali Intézményét, a hatvani mentőszolgálatot, a Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat Védőnői Szolgálatát, a hatvani gyermekorvosi rendelőket és a Hatvan Város és Környéke Mozgáskorlátozottainak Egyesületét. Idén a hatvani óvodáknak gyűjtöttek. A bál megnyitóján Horváth Richárd polgármester úgy fogalmazott: a gyermekek jelentik a jövőt, számukra az a legfontosabb, hogy ők biztonságban és megfelelő körülmények között nevelkedhessenek. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy idén az óvodákat segítik a városbállal. A városvezető kiemelte: jó látni, hogy ilyen sokan megmozdulnak és kiállnak a jó ügyekért. Hozzátette: a hatvaniak már számtalanszor megmutatták, hogy egy erős közösséget alkotnak, számíthatnak egymásra és képesek cselekedni!
A hagyományoknak megfelelően, ebben az évben is volt sztárfellépő, a vacsora előtt Zsédenyi Adrienn állt színpadra. Az énekesnő a bál hangulatához választotta ki a dalokat, így felcsendült például a Fekete rúzs című slágere is. Zséda elmondta: hamarosan új számmal jelentkezik. – Egy-két héten belül megjelenik egy duettem Dolhai Attilával, ehhez klip is készült. Koncertekkel, új dalok írásával telik az év, amiből majd albumot is tervezek készíteni. Egyelőre még nem szeretnék többet elárulni, de mindenféle megmozdulásban gazdag lesz a 2024 – részletezte.
A közönség az este során láthatta továbbá a Budapest Varieté több produkcióját, a művészek készültek egyebek mellett bűvészmutatvánnyal színesített műsorral. A levegőakrobata előadását pedig óriási taps fogadta. A bál nyitótáncát Varga Kristóf és Koma Nikol járta el. A páros olyan latin-amerikai táncokat adott elő, mint a rumba, szamba, illetve cha-cha-cha. Ezt követően pedig a Tancevaty Partyzans adta a talpalávalót, hogy a jótékony hatvaniak egész éjszaka jól szórakozzanak.
Fotó: Albert Péter