Négy év után ismét megrendeze hagyományos alapítványi bálját az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola. Ez az alapítványi est nem csupán egy mulatság, hanem egy olyan alkalom volt, ahol a közösség együtt ünnepelte azt a küldetését, hogy az Istenhez és hazájához hű, szeretetteljes keresztény embereket neveljen.

Pozsár Andrea igazgató ünnepi gondolatait követően Horváth Richárd polgármester, az est fővédnöke köszöntötte a vendégeket. Beszédében kiemelte, büszke az iskola pedagógusainak szakmai és közösségteremtő munkájára, a szülők biztosak lehetnek abban, hogy gyermekeik nagyon jó helyen vannak az intézményben.

A vendégeknek színvonalas műsorral kedveskedett a 4. osztály, akik dramatikus játékukkal Szent Márton életét mesélték el a nézőknek. A Dalvarázs Show Kórus fergeteges koncertje színesítette. Egy nagylelkű szülő felajánlása pedig lehetővé tette, hogy egy életműdíjas DJ Rákász Retro Disco-jában szórakozzon a közösség.

Az alapítványi est célja – az anyagi támogatás gyűjtése az iskola műfüves pályájának felújításához – nagyon sok szülőt és támogatót inspirálta önzetlen adakozásra. Az iskola alapítványának kuratóriuma és az iskola vezetősége köszöni mindazoknak, akik munkájukkal, odaadásukkal, támogatásukkal és nagylelkű felajánlásaikkal önzetlenül segíttették az est sikerességét, támogatva ezzel céljuk elérését.

Beszámoló: Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola
Fotó: Rozgonyi Dezső