Hideg sör, homok, foci és szenvedélyes küzdelem. Minden együtt volt ahhoz, hogy idén is elindulhasson a Strandfürdő Kupa a Hatvani Strand területén. Ez volt a negyedik ilyen sportesemény – amelyre az elmúlt évek tükrében – idén jelentkezett a legtöbb csapat – hangsúlyozta Balogh Bence főszervező. – Négy éve elhatároztuk, hogy szervezünk egy strandfocit. Azóta ez már a negyedik év. Az első évben öt csapat nevezett, a világjárvány alatt három, tavaly hat, és idén elértük a nyolc csapatot. Ez volt a kitűzött cél. Így a Hatvanban és a környéken élő focikedvelők megtalálhatták a számításukat és egy jó napot tölthettek a Hatvani Strandon – mondta.   

Balogh Bence hozzátette, a nyolc csapat fáradságot és izzadságot nem kímélve küzdött egymással a nap folyamán. Voltak olyan nevezők is, akik másik megyéből érkeztek a megmérettetésre. – Pest térségéből és Nógrádból is érkeztek, de azért hála Istennek a hatvaniak megmutatták a kvalitásukat, és a végén hatvani döntőt láthattunk – hangsúlyozta.  

Az Oktat 60 Karifa játékosai játszották a döntő mérkőzést, amelyet meg is nyertek. A csapat már többször bizonyított, és most is sikerült megőrizniük a bajnoki pozíciót – mondta Kiss Sándor, játékos. – Nagyon jó szervezés volt, a pálya remekül elő volt készítve. Köszönet a szervezőknek! Nyerni nagyon nehéz volt, de azért az időjárás kegyes volt hozzánk. Nem sütött végig a nap és a szervezők folyamatosan locsolták a pályát a szünetekben. Nehéz volt és küzdelmes, de sikerült megnyerni -részletezte.   

A döntő után a csapatok felsorakoztak. A díjakat Kondek Zsolt képviselő adta át a játékosoknak. A legjobb eredményt elért focisták érmeket és kupákat kaptak, valamint az idei fődíj egy mezgarnitúra volt.

Különdíjakat is kiosztottak, a gólkirály címet Zöldi Dániel kapta. A legjobb focista Panyi Attila lett. A legjobb kapus címet pedig Simon Sándor vitte el. A legszebb gólért Kiss Sándort jutalmazták. A Legidősebb gólt rúgó játékos Balog Csaba, amíg a döntő legjobb játékosa Parádi János lett.    

Fotó: Rozgonyi Dezső