Január közepén kezdődött el a sportcsarnok építése, azóta pedig folyamatosan beszámoltunk arról, hol járnak a munkafolyamatok. Ahhoz azonban, hogy a hatvaniak is részt vehessenek abban a élményben, hogy testközelből megtapasztalják pontosan mekkora is lesz a létesítmény és hogyan fog kinézni, az önkormányzat most szombatra nyílt napot szervezett a sportcsarnokhoz. –  A tervek szerint a csarnok a város emblematikus építménye lesz, ahol számos kulturális – és sporteseményt szerveznek majd. A nyílt nap épp azt a célt szolgálja, hogy a lakosság már az építés alatt is azt érezze: ez az ő közösségi terük lesz és személyesen is kapcsolódhassanak a sportcsarnokhoz – mondta Tarsoly Imre önkormányzati képviselő.

Az építkezés több mint 18500 négyzetméteres területen zajlik, a csarnok alapterülete 2400 négyzetméter lesz. A férőhelyek száma 1105 darab, ebből csaknem 100 darab mobil lelátó kap helyet. Az épület háromszintes lesz, raktárakkal, öltözőkkel, büfével, orvosi szobával és irodákkal ellátott. Az építkezés hónapok óta jó ütemben zajlik, jövő tavaszra akár már az átadás is megtörténhet.

A nyílt nap szombaton 10 – től 14 óráig tart, amelyre előzetes regisztráció szükséges: a sportcsarnok@hatvan.hu email címen vagy a 06 -37 – 542 -340 -es telefonszámon.  A sportcsarnokot 30 percenként 15 -20 fős csoportokban lehet majd megtekinteni, a helyszínen mindenki balesetvédelmi oktatást illetve munkavédelmi sisakot és láthatósági mellényt kap.