Szeptember 20-án 12 óra 50 perckor ismét megszólalt a sziréna a hatvani vasútállomáson. A 75 évvel ezelőtti bombázásra emlékeztek, amikor is a szövetségesek nagyméretű légicsapást mértek az ország ipari, mezőgazdasági és közlekedési központjaira, így Hatvanra is. Az áldozatok pontos számát máig nem tudjuk, 300-500 közöttire becsülik. A több hullámban támadó amerikai vadászbombázók szőnyegbombázása nyomán szinte teljesen elpusztult az állomás épülete és annak környezete. A közelben lévő légópincék sem tudtak ellenállni a modern szárnyas bombák erejének és papírdobozként égve váltak a lángok martalékává, a bennük oltalmat és menedéket kereső civilekkel együtt. Csak azok élték túl a támadást, akik a vasútállomásról kihúzott szerelvényekre tudtak felszállni. S bár a régi városrész érintetlen maradt, a pusztítás és pusztulás nagyságrendjét jelzi, hogy a háború befejeztével Hatvant a legromosabb településnek nyilvánították.

Erre a támadásra és annak áldozataira emlékeztek meg pénteken, a vasútállomáson.  – A háború nem ismer kegyelmet, nem tisztel embert, nem kímél életet, sem aggét, sem asszonyét, sem gyermekét. Majd a győztes mindent visz. Országrészeket, természeti kincseket, anyagi javakat. Nem kér bocsánatot, és feltétlen jóvátételt vár el a legyőzöttektől.  Egyvalamit azonban nem tud elvenni. Ez pedig a lélek összetartó ereje.  Az erős akarat, az összefogás erejében rejlő hit, mely mindig új reményt ad az újjáépítéshez és a megkezdett munka folytatásának sikeréhez. A hatvaniakban pedig ez az összetartó erő mindig felülkerekedett a folytatást akadályozó szándék felett – mondta el Horváth Richárd.

A polgármester szerint: napjainkat is áthatják a világ minden tájáról érkező háborúk csatazajai, az egyet nem értés és széthúzás vitákban és konfliktusokban testet öltő moraja. S ha nincs bennünk szándék az együttműködésre, akkor ezeknek a konfliktusoknak méltatlan áldozatai megint az ártatlan civilek maradnak. Mert lehet állomásfőnökként kerékpáron elmenekülni a helyettest magára hagyva a bajban, a felelősséget áthárítva rá megvárni a következményeket, majd gyalogosan visszaosonva hangosan kritizálni őt a megtett intézkedésekért. Lehet mindezt tenni, csak nem tanácsos.  Mert hiába a szőnyegbombázás, hiába az állomásfőnöki gyáva magatartás, a hatvaniak hite az újjáépítésben is átsegítette őket a támadás okozta pusztítás sokkján, az ország akkor legromosabb városából, mára gyönyörű, virágos várost felépítve.  És lehet ezen ma is olykor fanyalogni, gyalog visszaosonva, tüskés hangon kritizálva az elért eredményeket relativizálni, de a Hatvani emberekkel való együttműködést és a város fejlődését megakadályozni nem lehet. Abból csak önként kimaradni lehet.  Lehet, csak nem tanácsos – fogalmazott beszédében Horváth Richárd.

A tragikus eseményeknek a Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola diákjai állítottak emléket. Zárásként az önkormányzat, a pártok, egyesületek, intézmények megkoszorúzták az emlékműveket.

Fotó: Albert Péter