Már túl a negyedévszázadon: 2024. április 27-én huszonhatéves lett a Hatvan TV.  Ugyanis 1998-ban ezen a napon indult el az első adás. Bán János vezetésével akkoriban hetente egyszer volt adás, ami egy hatvanperces híradóból és egy félórás magazinból állt. Kezdetleges technikával, egyszerű, analóg rendszerrel, SVHS videómagnókkal és Windovs 3.1-el dolgoztunk. Később nagy munka volt leváltani az analóg rendszert digitálisra, akkoriban DVD-kre írtunk ki az anyagokat, ami 7-8 órát is elvett és kézi vezérléssel indultak a műsorok.  Később felgyorsultak a dolgok: 2006-tól hetente kétszer jelentkezett a TV, beköltözött a stáb a Madách utcába, majd 2010-tól teljes átalakítást hajtottunk végre: Jagodics Milán bevezette a napi híradót. Ez hatalmas változás, egy 20 ezer fős városban minden nap, legalább 3 darab friss hírt leadni nagyon nagy munka és feladat. Egészen más munkamódszerre és berendezkedésre volt szükség. Az óriási kihívást pedig sikerült teljesíteni, azóta is ez határozza meg a Hatvan TV mindennapjait.

A televíziónál három nagyobb arculatváltás volt. A kezdeti elemeket 2011-ben cseréltük le, új stúdiót alakítottunk ki, amelyben már helyet kapott egy súgógép is, emellett a világítást is lecseréltük, modern fénycsövek kerültek a régi izzók helyére. Új főcímet kapott a tévé, és virtuális háttérrel kezdtünk el dolgozni, ez volt a greenbox technológia. A nagy, zöld függöny lehetővé tette, hogy utólag lássuk el háttérképpel a felvett beszélgetéseket. Két évvel később, 2013-ban pedig a statikus hátteret egy virtuális háttér váltotta, mozgó stáblistával és modern feliratokkal. A cél mindig az volt, hogy a nézőknek minél látványosabb és érdekesebb tartalmat tudjunk gyártani.

A Hatvan TV jelenlegi megjelenése 2017 óta van velünk: szakítottunk a virtuális háttérrel, épített stúdiót használunk, és a napi híradó mellett sokkal nagyobb teret kapnak a magazinműsoraink is.  Állatbarát, Egyház, Élesztő!, Hatvanikum, Mesepercek, Kommentár, Paletta és a Riporter az, ami jelenleg is fut, Széles skálán mozognak a témáink. Igyekszünk a lehető legtöbb rendezvényen ott lenni, ha tudjuk, az egészet rögzíteni és leadni a televízióban. Legyen szó óvodai farsangról, iskolai fellépésről, komoly vagy könnyűzenei koncertről. A születésnap alkalmából Visszapillantó címmel új magazint is indítunk. Ebben a tv archív felvételeit használva az elmúlt évtizedek történéseit elevenítjük fel péntekenként a híradó után. Mindezek tele lesznek személyes pillanatokkal, az év első babáinak születése, ballagások, évzárók, iskolai, óvodai műsorok, érdemes lesz nézni, saját magunkat, barátokat, ismerősöket, szomszédokat keresni a felvételeken.

A közösségi médiát is folyamatosan használjuk, minden platformon jelen vagyunk. A a teljes híradós anyagaink a Youtube csatornán érhetőek el. A Facebook, Instagram és Tiktok oldalunkra pedig külön videókat gyártunk, más vágással, zenével, hogy még szélesebb körbe jussanak el a hírek. 

Szűcs Péter főszerkesztő azt emeli ki: a Hatvan TV stábjának mindenkori célja, hogy a hatvaniak mindig hitelesen, gyorsan és pontosan kapjanak tájékoztatást a városban történtekről. Emellett szeretjük bemutatni az itt élők mindennapjait, érdekes személyiségeket, a háttérmunkát és a történeteket.

Az pedig, hogy milyen sok anyagot készítünk, jól jelzi, hogy már 10 ezer darab videó elérhető a Youtube csatornánkon.