Holnap kezdődik a nyári időszámítás
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat éjjel 2 órakor 3 órára kell állítani. Az átállás érinti a közösségi közlekedést és a légitársaságok menetrendjét is.
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat éjjel 2 órakor 3 órára kell állítani. Az átállás érinti a közösségi közlekedést és a légitársaságok menetrendjét is.
Már nemcsak a naptár, hanem az időjárás is azt mutatja: itt a tavasz. Ilyenkor pedig megtelik a Kossuth téren lévő játszótér. Péntek délután is sokan voltak kint. Albert Péter fotói.
Két hatvani oktatási intézménybe látogatott el az „iskola rendőre”. A diákok tanórák keretében tudhatták meg, hogy internetezés közben, hogyan védjék meg a személyes adataikat.
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács évekkel ezelőtt indította útjára a Police Cafe nevű kezdeményezést, melynek keretein belül a rendőrök egy kávé mellett bűnmegelőzési tanácsokat adnak az érdeklődőknek. A szakemberek szerdán Hatvanban egy bevásárló központ parkolójában hívták meg az embereket egy-egy kávéra, miközben hasznos információkat adtak vagyonvédelemről, felmerülő kérdésekről.
A Heves Megyei Rendőr – főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya közleményt adott ki arról, hogy milyen veszélyekkel találkozhatunk az interneten felhasználóként. Az általuk javasolt tanácsokkal elkerülhető, hogy internetes jogsértés áldozataivá váljunk.
Péntekig, azaz február 15-ig lehet jelentkezni a szeptemberben induló alap-, osztatlan – és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre. Három helyet díjmentesen lehet megjelölni és összesen hat helyre lehet kérelmet beadni.
A megbízható készülékek listája elérhető a katasztrófavédelem honlapján.
A Bosch csoport folytatja sikersorozatát: a kihívásokkal teli gazdasági körülmények és a gyengélkedő piacok ellenére 2018-as árbevétele és eredménye elérte a minden idők legjobbjának számító szintet.
Felborult egy személyautó a 21-es számú főúton, a 4-es kilométernél. A forgalmat lezárták.
Egy személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött a 21-es út 1-es kilométerénél, a város belterületén. Egy ember megsérült a balesetben.