Fiatal sportolók sorakoztak az FC Hatvan pályán. Második alkalommal rendezték meg a Hatvani Junior Nemzetközi Utánpótlás Labdarúgó Tornát, ahol U7-es, U9-es és U11-es csapatok bizonyíthatták  tudásukat. A torna hivatalos megnyitóján Kondek Zsolt önkormányzati képviselő beszédében a sportolás jótékony hatásaira hívta fel a figyelmet.

Az eseményen a helyi csapatok mellett, részt vett a DVSC, a Budapest Honvéd, a Juventus Nagyvárad, valamint, a gödi, az erdőtelkesi, és a nagykátai, játékosok is pályára léptek. Mindezek mellett a jászfényszarui csapat és a Tehetség SE is bemutatkozott. Nagy Ádám, az FC HATVAN sportmenedzsere elmondta, hogy szeretnék, ha hagyománnyá válna a rendezvény, ugyanis idén is nagyon népszerű volt az esemény. – A torna célja, hogy minél több gyerek mozogjon, valamint szeretnénk népszerűsíteni a sportolást és a labdarúgást – részletezte.

A rendezvényen U7-es korosztályban a DVSC csapata teljesített a legjobban, akik U9-ben is elvitték a trófeát. U11-ben pedig a Budapest Honvéd léphetett a dobogó legfelső fokára.