Folytatódik a Jam Garden nyári programsorozata. Ezen a hétvégén több koncerttel és egy előadással várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.
Pénteken a Shadows Club 60 igazi, retro rockhangulatot varázsol a Grassalkovich Művelődési Ház udvarán. A régóta működő hatvani csapat minőségi gitárzenét játszik.
A szórakozás mellett adományozhatunk is. Szombaton, a Falcon zenekar fellépésével a Bátor Tábort segíti majd. Az este folyamán közreműködik az Overcast és a Holtidő.
A hét utolsó napján a kisebbek vehetik birtokba a Jam Gardent. A Grimmbusz Színház látogat el a gyerekekhez, akik „A csodálatos lámpás” című előadásukat hozzák el nekik. A történetből pedig kiderül, hogy egy öreg katonának miként lehet szerencséje az életben.