A Hatvani Tenisz Centrum pályáira is megérkezett a jó idő. A kicsiket ugrálóvár és természetesen teniszezési lehetőség is várta. Volt, aki most fogott először ütőt a kezében, de volt olyan is, aki már otthonosan mozgott a pályán.
Szinyei András alpolgármester az önkormányzat képviseletében köszöntötte az érdeklődőket. Mint mondta, jó érzés látni, hogyan szerettetik meg a teniszt a gyerekekkel a sportlétesítmény munkatársai. Így fogalmazott:
„Nekem ez rendkívül szimpatikus volt, hiszen látom, hogy itt is, mint a többi hasonló hatvani rendezvényen, jókedvű, mosolygós embereket látok, és látom, hogy a szülők örömmel hozták el a gyermekeiket, hogy megismerkedjenek a tenisz sport szépségeivel.”
Rendkívül fontos, hogy a technológia világában a gyerekek megtalálják a nekik legjobban tetsző mozgásformát – erre már Dán Gyula a teniszcentrum tulajdonosa hívta fel a figyelmet:
„Ne csak a számítógépet és a telefont nyomkodjuk! Tudom, hogy az elkerülhetetlen, de legyen hetente egy-két alkalommal sportolás is a programok között. Fontos, hogy mozogjon, izzadjon, kalóriát égessen, és jó közösségben legyen a gyerek. Úgy látom, hogy az itteni fiatalok kitartóak és szépen haladunk előre.”
Dán Gyula kiemelte, nem az a fontos, hogy mindenkiből versenyző váljon, azonban, ha valakit komolyabban érdekel a tenisz, akkor arra is van lehetőség. Vannak a csapatban, akik elindultak a Diákolimpián és első, illetve második helyen jutottak tovább. A tulajdonos kiemelte, ezek az eredmények nemcsak a versenyzők számára motiválóak, hanem a csapat többi tagjának is erőt adnak a fejlődéshez.
Fotó: Albert Péter

















