A korábban Hunviron néven működő REG Kft. tevékenységének alapja, hogy rekultiválni kellett a Lőrinci és Hatvan határán elhelyezkedő egykori pernyehányót. Három évtizeddel a tevékenység kezdete óta a tervszerű tájba illesztésnek és biztonságos végleges lezárásnak nem sok nyoma van.

A hatvani önkormányzat és a Hatvani Városvédő Egyesület jogi eljárásokban támadta meg a REG Kft. környezethasználati engedélyének szabályosságát. Korábban a Heves Megyei Kormányhivatal hulladékgazdálkodással kapcsolatos jogszabály megsértése, valamint engedélytől eltérő tevékenység miatt a REG Kft. részére mintegy 141 millió forintos hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki, melyet később figyelmeztetés szankcióra mérsékeltek.

Később új eljáró hatóságot jelöltek ki, így 2021-ben a Nógrád Megyei Kormányhivatal új, 10 évre szóló egységes környezethasználati engedélyt adott a gazdasági társaságnak, amely azóta már több alkalommal is módosítottak. A Miskolci Törvényszék a több éves jogi küzdelem után kimondta, a hatóság nem járt el kellő alapossággal, az engedélyezési eljárást meg kell ismételni.

A per során – melybe szakértőt is bevontak – kiderült, tisztázni kell a talajvíz figyelő kutak szennyezettségét, de a pernyén kialakított tározó medencék vízzárósága is aggályos, nem felel meg az elérhető legjobb technológia követelményének.

Az eljárás során azt is megállapították, hogy ma sincs aktuális, elfogadott és betartott rekultivációs terv, mely a környezetbiztonság és a tájrehabilitáció alapja. Az ügy a bűzzel indult, de ettől jóval komolyabb környezeti kockázatokkal, problémákkal és megoldandó feladatokkal ért a jelenlegi szakaszába.

A bíróság jogerős döntése nyomán gyorsan újra is indult az engedélyezési eljárás, melyhez a hatvani önkormányzat és a Hatvani Városvédő Egyesület jogi és szakmai csapata már számos javaslattal élt. Ezek között kiemelt volt a rekultiváció tervszerűségének, szakszerűségének helyreállítása. – Bízunk benne, hogy a hatóság az új eljárás keretében minden eljárási és szakmai hibát kijavít, alapos szakmai véleményünket befogadja, a cég pedig ezeket betartja. Ez az alapja, hogy az itt élőknek ne kelljen többé tartania a környezet veszélyeztetésétől – fogalmazott Horváth Richárd.

A polgármester azt is elmondta, ha a mára kialakult helyzet sem hoz megoldást, folytatják a jogszerű küzdelmet.