A tündérekről, boszorkányokról és a varázslatról szólt minden a 8. Hetedhét Hatvan Népmesefesztiválon. Az elmúlt napokban interaktív programokkal várták a látogatókat a rendezvényen. Az esemény zárásaként pedig egy családi nappal készültek a szervezők a gyerekeknek és szüleiknek egyaránt. A kastély kertjében állatokkal és hüllőkkel is találkozhattak az érdeklődők, mindezek mellett élőszavas mesemondást is halhattak a látogatók és jurtákat is láthattak. Továbbá népi, fából készült játékokat is kipróbálhattak a legkisebbek. Hordón húzták magukat, gólyalábon sétáltak, valamint a kézműves foglalkozáshoz is sokan csatlakoztak. Népszerű volt a hagyományőrző mosoda is, ahol kézzel dörzsölve tisztították a ruhákat a gyerekek.

Kántor Szilvia, a Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál egyik szervezője elmondta, hogy minden évben nagyon közkedvelt a rendezvény, a programokat pedig igyekeztek úgy összeállítani, hogy mindenki megtalálja a számára legérdekesebbet. – A célunk, hogy bemutathassuk a magyar népmesék világának gazdagságát, valamint a kapcsolódó népművészeti ágakat is közelebb hozzuk az emberekhez. Azt tapasztaljuk, hogy a családok nagyon nyitottak, minden évben lelkesen jönnek hozzánk – emelte ki.

A Grassalkovich Művelődési Ház udvarán is folyamatos volt a nyüzsgés, a színpadon sorra váltották egymást az előadók, volt bábszínház, néptánc bemutató, valamint koncert is.

Fotó: Albert Péter