A 74 évvel ezelőtt történteket és az elhurcoltak emlékét idézték fel vasárnap az izraelita temetőben. Hatvanban a zsidóság a dualizmustól kezdve fontos szerepet játszott a polgáriasodás terén, sokat tettek hozzá a város képéhez, fejlesztették a települést ahol tudták. A számadatok szerint az 1910-es években 867 zsidó élt itt, ez a szám a második világháborúkor jelentősen csökkent. A várost gyűjtőközpontként használták, a cukorgyár területén csaknem 5000 embert tartottak fogva. Az első vagonok 1944. június 12-én indultak el a haláltáborokba. Weisz Péter a megemlékezésen azt mondta: mindig felmerül a kérdés, hogy miért tették, de erre sosincs meg a válasz. A XX. század úgy marad meg bennünk, mint a gyilkolások, az esztelen öldöklés évszázada. A holokauszt pedig kísérlet volt arra, hogy teljesen kiirtsák az európai zsidóságot. Összesen 6 millió áldozatot követelt ez a rémtett, ami egy istentelen cselekedet volt, amit csak egy őrült, istentagadó ember követhetett el. Hitler szerint ugyanis a lelkiismeret a zsidók találmánya és nincs hely két kiválasztott nép számára.
Weisz Péter úgy fogalmazott: a gyűlöletet győzze le a szeretet, az önzést pedig a jóság. Az emlékezés végén a jelenlévők gyertyát gyújtottak és egy-egy kavicsot helyeztek el az emléktábla aljához.
