Fotók a ’40-es, ’50-es évekből, arcok, sorsok, hatvaniak. Rendhagyó kiállításra gyűltek össze a város iskoláiból a diákok a Kodály aulájában hétfő délelőtt. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján A zongorista című film képkockáival indult a program. Horváth Richárd polgármester pedig a történelem pontos ismeretének fontosságára hívta fel a fiatalok figyelmét. Leszögezte: nem szabad bedőlni a propagandának, mindig a dolgok mögé kell látni és gondolkodni kell. Lefkovics Péter szerint az antiszemitizmus, ahogy minden gyűlölet, egy betegség, aminek az irigység a kiindulópontja. Ahogy mondta: a zsidóságnak fontos szellemi szabadalma van, ez az egyistenhit. Mindez erkölcsi hátteret ad számukra, amiből ma is építkezni tudnak.

Ádám Antal Albert, az iskola hetedik osztályos tanulója önálló előadását mutatta be, amit a kutató gyermekek országos konferenciájára készített. Ebben egy hatvani holokauszt túlélő, Schiffer Katalin személyén keresztül részletezte az akkori történéseket. Kitért a családok szétszakítására, a lágerek kegyetlen világára és a felfoghatatlan pusztításra. A háttér összeállításában az alany lánya, Bürg Judit volt a segítségére, aki szintén részt vett a kiállítás megnyitóján. A második generációs holokauszttúlélőt kérdezték is a gyerekek, így vált még személyesebbé az élmény.

Jagodicsné Fehér Ágnes szervező elmondta: történelem tanárként nagyon sok számadatokat tanítanak, de nagyon fontos, hogy a gyermekek érzelmileg is kötődjenek a témához. Ez a kiállítás ebben nyújt segítséget. A tárlat részeként rengeteg emléket, korabeli fotót, újságcikket mutattak be, szemléltetve, hogy például Hatvanban, akkoriban merre alakítottak ki gettókat.