Hatvanban már több éve hagyomány, hogy az idősek világnapja alkalmából felköszöntik a szépkorúakat. A városvezetők ebben az évben is meglátogatták a nyugdíjas klubokat, hogy ilyen módon fejezzék ki tiszteletüket és hálájukat. A Liszt Ferenc Vasutas Nyugdíjas Klubban közösségi programmal készültek az alkalomra a Daliban. A tagoknak versekkel, énekkel, néptánccal és hangszeres előadással készültek. Ezt követően Berkes Jánosné, a klub vezetője, valamint Horváth Richárd polgármester köszöntötte a nyugdíjasokat. A városvezető emlékeztetett: hálásnak kell lennünk a szépkorúaknak több évtizedes áldozatos munkájukért.  – Nagyon szépen köszönöm azt, amit minden nap tesznek a családjukért, a közösségért és a városért. Tisztelettel kívánok önöknek jó egészséget és boldog pillanatokat – mondta. A beszéd után a polgármester, valamint Szinyei András és Lestyán Balázs alpolgármesterek meglepetéssel is kedveskedtek a jelenlévőknek.

Házi süteményekkel és üdítőkkel készültek a Naplemente Nyugdíjas Klub tagjai az idősek világnapja alkalmából tartott eseményre. A Vörösmarty téri Óvoda gyerekei és az 5-ös Számú Általános Iskola tanulói énekes-táncos műsorral és versekkel lepték meg a szépkorúakat. Az előadások után itt is ajándékkal köszöntötték a tagokat, Szinyei András alpolgármester csokoládéval lepte meg őket. A Vasutas Nyugdíjas Szakszervezeti Klub tagjai étteremben ünnepelték az idősek világnapját. Erre az alkalomra versekkel készültek. A polgármester jókívánságait fejezte ki a szépkorúaknak, majd ezt követően Szinyei András alpolgármesterrel és Smidné Vereb Julianna önkormányzati képviselővel adták át az ajándékokat. Végül közös ebédet fogyasztottak el a jelenlévők, majd kötetlen beszélgetéssel zárult az esemény.

Fotó: Albert Péter