Idén is a sportcsarnok adott otthont a Nemzetek Kupájának, ahol a fiatalok taekwondoban bizonyíthattak. A versenyen hét ország 220 sportolója képviselte egyesületét. Így Magyarország mellett érkeztek Horvátországból, Bosznia-Hercegovinából, Szerbiából, Romániából, Csehországból és Ausztriából. Az eseményt Lestyán Balázs alpolgármester nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, hogy Hatvan erejét az itt élő emberek és közösségek adják. Kiemelte: ilyen a Hatvani Taekwon-do Klub is, amely már hosszú évek óta szervezi ezt a színvonalas versenyt a városban.
A fiatalok sokat készültek erre az alkalomra, Petró Zoltán, a hatvani klub tagja például amellett, hogy minden edzésen ott van, szabadidejében is sokat gyakorol. – Otthon is nagyon sokat edzek, hogy fejlesszem az erőnlétem és a rúgástechnikám. A formagyakorlatokat is ugyanúgy kell tanulni, csak úgy lehet fejlődni – mondta.
A versenyzők a hagyományoknak megfelelően most is nemek és korosztályok szerint több kategóriában mérték össze tudásukat. – Két fő versenyszám van, az egyik a formagyakorlat, ahol képzelt ellenfelek elleni a küzdelem. Itt lényeges a pontosság, precizitás és a szépen végrehajtott mozdulatok. A másik kategória a szabadküzdelem, amit a szabályok szerint mindenféle védőfelszereléssel kell végrehajtani – részletezte Dudás Attila, a Hatvani Taekwon-do Klub vezetője. Mindezek mellett az erőtörés is versenyszám 2013 óta. Ezt Végső István, a klub egykori vezetőedző-helyettese emlékére rendezik meg minden évben. Ennek a nyertese egy szamurájkard készletet vehetett át.
A sporteseményen a Magyar Taekwondo Szövetség is képviselte magát. Poór Péter alelnökségi tag elmondta, hogy a harcművészetben az út a fontos, ami során fejlődnek annak gyakorlói, nem a cél. – A fiataloknak elsődlegesen nyilván az a fő szempontjuk, hogy minél jobb eredményeket érjenek el. Nekünk vezető tisztségviselőknek az a feladatunk, hogy felhívjuk a figyelmüket, hogy milyen módon érik ezt el. Azt gondolom, hogy ez egy értékközpontú közösség, itt vannak bizonyos tanok, udvariasság, becsületesség, állhatatosság, önuralom, és a rettenthetetlen küzdőszellem. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ezek figyelembevételével törekedjenek a fiatalok minél jobb eredmények elérésére – foglalta össze Poór Péter.
Az eredményhirdetésre az ifjú sportolók a páston gyűltek össze, egy-egy klub tagjai a mottójukkal ünnepeltek, amikor csapattársuk a dobogóra állt. A XXII. Nemzetek Kupáján több hatvani helyezés született, összesen 2 arany, 5 ezüst és 6 bronzserleget vehettek át a helyi versenyzők.
A hatvani versenyzők helyezései
Formagyakorlat:
- Molnár Jázmin 3. helyezett
- Rigó Dorka 2. helyezett
- Szombati Barnabás 3. helyezett
- Molnár Benedek 2. helyezett
- Gazdag Gergő 3. helyezett
Küzdelem:
- Molnár Jázmin 2. helyezett
- Rigó Dorka 1. helyezett
- Szombati Barnabás 2. helyezett
- Molnár Benedek 3. helyezett
- Schillinger Marcell 3. helyezett
- Antal Dominik 3. helyezett
- Gazdag Gergő 2. helyezett
- Varga Bíborka 1. helyezett
Fotó: Albert Péter












































