Május utolsó vasárnapja gyermeknap, így ezen a napon országszerte számtalan programot szerveznek, amikben csak és kizárólag a kicsik a főszereplők. Így volt ez Hatvanban is, ahol egésznap nekik kedveztek. Délelőtt 7-es rúgó bajnokságot is tartottak és gólyalábas előadást is láthattak azok, akik kilátogattak a Kossuth térre. A színpadon sorra váltották egymást a fellépők, a No comment tánciskola növendékei például egy hip-hop bemutatót tartottak. A Mesekocsi Színház társulata pedig a Ludas Matyi című interaktív mesejátékával szórakoztatta a gyermekeket. A kicsik legnagyobb örömére Hatvanba látogatott a közkedvelt Bing nyuszi is, aki barátaival énekelt és táncolt is a gyermekeknek. A rendezvényen a hatvani Fortuna TSE tagjai is felléptek, akik látványos előadással készültek.
A Kossuth térre a Hatvani Karitatív Összefogás is sátorral vonult ki és különböző játékokat kínáltak, mindezek mellett az eseményen lehetőség nyílt kézművesedésre is a könyvtár előtti füves területen. Gál Mia például nyári hangulatú dísztárgyat készített. – Nagyon tetszik ez a foglalkozás, ugyanis kaptunk egy fából készített madárkát, melyet kedvünk szerint festhetünk színesre – mondta.
A gyermeknapi eseményen népszerűek voltak az úgynevezett trükkös bringák is, a látványos biciklik mindenki érdeklődését felkeltették. A hét éves Csinger Noémi is úgy döntött, hogy kipróbálja ezeket az eszközöket, mint fogalmazott: jó móka tekerni ezt a furcsa kerékpárt. – Jól szórakozunk a barátnőmmel és finom édességeket is kaptunk, örülök, hogy eljöttünk ide – mondta. Forgács Linett arcfestésen is volt és elmondta, hogy részt vett a kézműves foglalkozáson is. – Izgalmas ez a gyereknap, sokféle program van és ezek a különleges biciklik is nagyon tetszenek – részletezte. A rendezvényen volt ingyenes arcfestés, és csillámtetoválást is kérhettek a kicsik. Továbbá a egyebek mellett volt például ugráló légvár és trambulin is. Az eseményen Baranyi Bracso Krisztián, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselője tiszteletjegyekkel készült a roma gyermekeknek, melyekkel ingyenesen felülhettek a vidámparki játékokat.
A városi gyermeknapra a polgárőrség is kitelepült, pavilonjuknál olyan technikai eszközökkel ismerkedhettek meg az érdeklődők, amelyek segítik a szervezet munkáját. Emellett a hatvani rendőrség is jelen volt, a gyermekek nagyon kíváncsiak voltak a rendőrautóra, többen még a szirénát is bekapcsolták. Mindeközben pedig a tűzoltóságon nyílt napot tartottak, ahol szintén kipróbálhatták a járműveket a kicsik. Felmászhattak rájuk, beleülhettek, felpróbálhatták a sisakokat. Megannyi izgalmas élményt szerezhettek a kéklámpások vendégszeretetének köszönhetően.
A rendezvényen megtartották a 7-es rúgóverseny, valamint az aszfaltrajzverseny eredményhirdetését is, a legjobban teljesítők ajándékot vehettek át a színpadon.
Aszfaltrajzverseny eredmények:
Óvodás korcsoport:
- hely: Forró Edina
- hely: Tácsik Ajna
Alsós korcsoport:
- hely: Gyökér Alex
- hely: Krémer Szonja
- hely: Ipolyi Georgina/ Hadler Fruzsina
Felsős korcsoport:
- hely: Bujdosó Bíborka
- hely: Tácsik Léna
- hely: Karácsony Zsombor
7-es rúgóverseny eredmények:
Óvodás korcsoport (fiú):
- hely: Tóth Vilmos
- hely: Torhosi András
- hely: Nyizsnyi Viktor
I. kocsoport (fiú):
- hely: Simon Márkó
- hely: Filep Ádám
- hely: Fejes Gergely Péter
II. kocsoport (fiú):
- hely: Gyökér Alex
- hely: Varga Levente
III. kocsoport (fiú):
- hely: Torhosi Mátyás
- hely: Szekeres Tamás
II. korcsoport (lány):
- hely: Simon Jázmin
- hely: Torhosi Júlia
- hely: Bacsa Bella Anna
A legtöbb gólt rúgó: Torhosi Júlia
Fotó: Albert Péter









































































