A Közösségi Költségvetés egy újabb projektje valósult meg. Fejlesztették a Hatvani Vadasparkot. A helyszín egy rendezvények számára kialakított 40 négyzetméteres alapterületű fedett pavilonnal bővült, valamint a régi nyúl simogatót is korszerűsítették. Mindezek mellett pedig a baromfik számára egy fémből készült kifutót is telepítettek, amely az esetleges róka támadások ellen is biztonságot nyújt – mondta el a Hatvani Vadaspark vezetője. Tímár Dávid hozzátette: mindezeken túl a fácán volier is megújult, ponthegesztett hálóval látták el, valamint a tetőszerkezetét is kicserélték. Ezen kívül a kecsék új karámrendszert kaptak, amelyet új ajtókkal is elláttak, továbbá a magyar tarka szarvasmarha területét is fejlesztették, itt is új karámrendszert alakítottak ki, amely akác oszlopokból készült. – A fürjek is új kifutót kaptak, valamint a baromfiudvarban az ólakra új zárható ajtókat szereltünk. A vadászgörények helyét is felújítottuk, továbbá bővítettük is azt, és új tetőszerkezettel láttuk el, így még komfortosabbá vált az állatok élőhelye – részletezte.

Az előző évek eredményeként már számos közösségi fejlesztés valósult meg, egyebek mellett az okospad, a fedett biciklitároló, az okos zebra, a nyilvános illemhelyek, a vízicsúszda a strandon. Az újhatvani grund is elkészült, jelenleg pedig épül a kölyökaréna a Népkertben. Közben pedig már elindult a 2024-es közösségi költségvetés előkészítésének első fázisa. Első körben ötleteket várnak, melyek legyenek azok a feladatok, amikre szavazni lehet majd.  Most is 100 millió forint áll rendelkezésre, amiből a helyiek által javasolt projekteket valósítja majd meg az önkormányzat. Az ajánlásokat a következő napokban a postaládákba eljuttatott projektlapon vagy a kozossegikoltsegvetes.hatvan.hu weboldalon lehet benyújtani. Az ötleteket november 13-ig várják.