Az utolsó tanítási naphoz érkeztek az általános iskolások is, szeptemberig bezárja kapuit minden oktatási intézmény. Ezen a napon a 8. osztályos tanulók is búcsút intettek egykori iskolájuknak, felkészülve ezzel egy újabb kihívásra, a középiskolás évekre. A tanév azonban mindenki számára véget ért, és elérkezett a várva várt vakáció. Az elkövetkezendő hónapok végre a felhőtlen szórakozásról, a barátokról és a játékról szól majd.
Anderkovics Bálint már most biztos benne, hogy a legtöbb időt a haverokkal fogja tölteni, és természetesen az elmaradhatatlan számítógépes játékokra is szakít némi időt.
– Nagyon sok tervem van a nyárra. Szeretnék minél több dolgot kipróbálni – meséli Koleszár Luca, aki azt is elárulta, a sütés-főzés mellett a barkácsolással is közelebbről megismerkedik idén nyáron.
A jókedv és kacagás azonban a pedagógusok munkáját nem befolyásolja. Bár hivatalosan véget ért az év, akad bőven tennivaló.
– A tanévzáró ünnepségig számtalan dolgunk van még. A bizonyítványok és anyakönyvi kivonatok elkészítése, az ajándék könyvek odaítélése még feladatok elé állít minket. Ezt követően a táborok szervezése folytatódik. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen ebben az évben nagyon sok programmal várjuk a tanulóinkat, így többek között hittan-, kézműves és vízi táborba is invitáljuk a gyerekeket. Természetesen a felügyelet biztosítva lesz, saját nevelőink vigyázzák a táborozókat – emelte ki Ráczné Sisa Ágnes, az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola igazgatója.
Hozzátette: sikeres évet zártak, sok fejlesztés is megvalósult, ezen kívül pedig egy új oktatási módszer, az úgynevezett Lego-matek is elindult, amely játékos formában segíti elmélyíteni a számtani tudást.
A diákok utolsó napjai az iskolában pedig játékkal és közös programokkal teltek.
A több mint hónapos szünidő 2016. szeptember 1.-én véget ér, amikor is kezdetét veszi a 2016/17-es tanév.