Szinyei András alpolgármester köszöntötte fel Mák Ferenc Istvánnét kilencvenedik születésnapján. A városvezető virággal, ajándékkal és egy emléklappal kedveskedett az idős hölgynek. Kató néni elmondta vendégének, hogy Hatvanban született, azóta is itt él, ez idő alatt sokat dolgozott.
Húsz évig a konzervgyárban volt, emellett otthon, a kertben is sokat serénykedett. – Sokat kertészkedtem régen és ma is, mindig kiszökök a kertbe, rendbe teszem, hogy szép legyen. Szeretek ezzel foglalkozni – mondta Kató néni. Hozzátette: a belvárosba viszont már ritkábban jár, de ha bemegy, mindig rácsodálkozik, hogy megváltozott Hatvan. – A gyerekek be szoktak vinni, hogy megnézhessem a várost. Ilyen gyönyörű még soha nem volt, mióta élek, ilyen szépnek még sosem láttam – fogalmazott.
Kató néninek három gyermeke, öt unokája és egy dédunokája van. A legtöbb időt velük tölti, szabadidejében pedig sokat olvas. Hosszú életét pedig a sok munka mellett leginkább a genetikának köszöni.