Szerda délelőtt rendhagyó edzést tartottak a Markovits Kálmán Uszodában. A fiatalok, a szokásos tervek szerint sorra úszták a hosszokat, mikor megérkezett hozzájuk a Magyar Úszó Szövetség elnöke. Beinerth Gusztáv azért jött, hogy személyesen megismerje a hatvani egyesületet, az itt dolgozókat, és azokat a sportolókat, akik sorra hozzák az eredményeket. A gyermekekkel beszélgetve érdeklődött azok teljesítményéről, kedvenc úszásnemükről és legjobb idejükről kérdezte őket.

– Nincs olyan, hogy budapesti, vidéki, kicsi és nagy egyesület. Mindenki egyenrangú. Mindenkit meg akarok ismerni, hogy ne csak egy sor legyen a hatalmas listán. Az az érdekünk, hogy minden gyermek, lehetőleg már óvodás vagy iskolás korban megtanuljon úszni – fogalmazott Beinerth Gusztáv.

Kitért rá, hogy szerencsére Hatvanban nagyon népszerű az úszás, jók az eredmények, éppen ezért szükséges lenne növelni a vízfelületet, mivel a jelenlegi 5 sáv és a tanmedence már kevésnek bizonyul.  Azon vannak, hogy támogatni tudják a fejlődést, ezzel pedig a tehetséges gyermekeket. A hatvani egyesület legutóbb Székesfehérváron járt, ahol szintén sikeresen szerepeltek. Soós Péter azt mondja, azon dolgoznak, hogy az országos ranglistán még előrébb jussanak. – Az egyesületünk 2013-ban alakult, jelenleg a 126 jegyzett egyesület közül a 41. helyen állunk. Idén szeretnénk, ha a legjobb 40 között szerepelnénk – mondta el a Hatvani Úszó Klub SE elnöke.