Harmadik alkalommal rendezett jótékonysági koncertet a Lesznai Anna iskola. Az első rendezvény az intézmény névadójának emlékévéhez kötődött, ami annyira jól sikerült, hogy azóta minden évben megrendezik a zenés estét. – Tavaly az udvari játékokra gyűjtöttünk, és ennek az eseménynek köszönhetően a tanulóink biztonságosabb környezetben, új játékszereken élvezhetik a szabad levegőn töltött időt. Most a technikai berendezéseinket szeretnénk korszerűsíteni. Terveink szerint mikrofont és erősítőt vásárolunk a belépőkből befolyt összegből – részletezte Ványi Lászlóné, az iskola igazgatója.

Horváth Richárd polgármester az estélyen hangsúlyozta: szívesen látogat az intézménybe, mert minden alkalommal érzi azt az önzetlen szeretetet, ami a pedagógusok és a tanulók között kialakult az elmúlt években. Mint mondta: a Lesznai Anna iskolában tanítók sokat tesznek azért, hogy a megálmodott célokat elérjék. A fejlődéshez és a tudásszerzéshez is a legjobb helyen vannak a diákok.

Az adománygyűjtő eseményen a zenei élményről a Készenléti Rendőrség Zenekara gondoskodott. A kék lámpások ismert filmzenékkel és magyar örökzöld slágerekkel szórakoztatták a közönséget.

Fotó: Albert Péter