Ezúttal a hatvaniak polgármestere, Horváth Richárd volt a Beszélgetések a Daliban című rendezvénysorozat vendége. A városvezetőt a politikai pályafutásának kezdetéről kérdezte Tompa Z. Mihály, így a jelenlévők megtudhatták, hogy 15 évvel ezelőtt, mikor a Kölcsey utcán áthaladó kamionforgalom zavarta az ott élőket, Horváth Richárdot kérték fel, hogy álljon a tiltakozások élére. – Akkor döbbentem rá, hogy a hatvaniak szolgálata az az út, amin járni akarok. Ezen az úton pedig arra törekedünk, hogy városunk fejlődése olyan értékek mentén történjen, melyekkel a legtöbb hatvani azonosulni tud – idézte fel. Fontos, hogy legyen egy küldetésünk, konkrét célokkal és azonos értékek mentén haladunk előre.
Szó volt arról, hogy az alkalmazkodás az egyik legfontosabb tulajdonsága a hatvani városvezetésnek. Az eltelt időszak tele volt nehéz időszakokkal, világjárvánnyal, válságokkal, háborúval kellett szembesülni. Ezeket pedig csak úgy lehet túlélni, ha mindig több forgatókönyvvel dolgozunk, és 2-3 lépéssel előre látunk és előre járunk. Elszántságra és egy jó csapatra van szükség ahhoz, hogy ez működjön. Ez pedig jelenleg adott Hatvanban – fogalmazott a polgármester.
Ahogy mondta: minden helyzetben a megoldásokat keressük. Olyan emberekkel dolgozom együtt, akikre szakmailag és emberileg is számíthatok. Fontos, hogy az itt élők érezzék: itt a polgármesteri hivatal van a városért. Ha megkeresnek minket gondjukkal, bajukkal, akkor arra nekünk a feladatunk, hogy megoldásokat találjunk, hogy segítsünk. Gyors és gördülékeny, rugalmas munkára törekszünk – szögezte le.
Beszélt arról is, hogy az itt letelepülő vállalkozások és lakosok számára pedig olyan környezetet kell teremteni, ami miatt vonzóvá válik a város, hiszen csak így lehet fejlődni. A cégek akkor jönnek ide, ha az itt élők jól érzik magukat, szeretnek itt lakni, élni, magas színvonalú szolgáltatásokat kapnak. Hatvannak pedig, a földrajzi elhelyezkedése miatt, Budapesttel kell versenyeznie.
Kiemelte, hogy Hatvan függetlensége és szabadsága számára mindennél fontosabb. – Nagyapám ’56-os volt, elítélték, a családot pedig meghurcolták. A szabadság és a szabadság iránti vágy bennem van. Éppen ezért, amikor azt mondjuk, hogy Hatvan a hatvaniaké, hogy a város független, azt komolyan is gondoljuk. Az itt élőknek ne az országos politika mondja meg, hogy mi a jó irány. Hatvanban, mi, hatvaniak döntünk – jelentette ki. Éppen ezért olyan fontos a folyamatos kapcsolattartás, ezt a célt szolgálja a konzultáció és a közösségi költségvetés is.
A városvezető beszélt a családjáról is, hogy milyen szoros kötelék van közöttük: felesége Mariann és fia, Ricsi a legfontosabb számára. Az együtt töltött idő az, ami feltölti őt, legyen szó bármilyen közös programról, például autószerelésről, mindent igyekeznek együtt végezni. A beszélgetés során a Dalvarázs Show Kórus több dalt is előadott, köztük a Halleluját is.




















