A Budapest–Hatvan vonalon nagyobb problémák nélkül zajlik a vonatpótlás
A MÁV szerint nincs fennakadás a közlekedésben.
A MÁV szerint nincs fennakadás a közlekedésben.
Háromkerekű, vagány 600 köbcentis motor a hatvani standon, majd a hatvani tuning kiállításon is jelen lesz.
Minden jegy elfogyott az idei városbálra, de a csaknem ezer darabos tombolaszelvények minden darabját is sikerült eladni: az idei városbálon is összefogással segítettek a hatvaniak.
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a hatvani Grassalkovich Antal Baptista Szakgimnázium és Hatvan Város Önkormányzata szervezésében megnyílt a Sorsfordítás című vándorkiállítás a Grassalkovich iskolában. A tárlat a hagyományos paraszti társadalom felszámolásának folyamatát mutatja be.
Idén is látványos műsorra készültek a végzős diákok a szalagavatójukra, a DISZI-ben. Ezúttal az Apáca Show-t adták elő, a saját ízlésükre, zenei világukra formálva.
Szerda éjjel ment keresztül a szállítmány a településen.
Februártól új műsorstruktúrával és új magazinokkal jelentkezik a Hatvan TV. Az Aktív Hatvant az Élesztő! váltja, ezzel párhuzamosan elindul a Hatvanikum című műsorunk, de állatvédő magazinnal is rendszeresen jelentkezünk.
Már második alkalommal kapta meg a Zöld Óvoda kitüntetést a Hatvani Napsugár Óvoda. A környezettudatosságra nevelés, valamint a természet szeretete és annak megbecsülése kiemelten hangsúlyos szerepet kap az intézményben.
Március 3-ig pályázhatnak a hatvani civil szervezetek, alapítványok és egyesületek az önkormányzat által meghirdetett civil alapra. A legmagasabb pályázható összeg ebben a félében is kétszázezer forint.