Ikergyerek lévén kis súllyal született, úgy írja le magát, törékeny kislány volt, asztmája miatt pedig felmentést kapott testnevelés alól. Egészen hetedikes koráig – egy kicsit irigyen – a kispadról figyelte iskolatársait, ahogy labdáznak vagy a köröket róják. Egyszer aztán összeszedte bátorságát, és odament pedagógusához, hogy ő is szeretne beállni a többiek közé. Tavasz volt, kint az udvaron gyakorolták a magas- és távolugrást, a 60 méteres síkfutást. Onnantól kezdve, hogy ő rugaszkodott legmesszebb, és gyorsaságával is kiemelkedett a lányok közül, aktívan részt vett az órákon.

Középiskolába kerülve már serdülőként jobb eredményeket produkált, mint a korban fölötte lévő ifjúságiak. Az akkori óraadója, későbbi edzője, Benkő Ákos figyelt fel tehetségére. Mesterének volt egy lánycsapata, akik harmadikok voltak az országos mezei futóbajnokságon, rendszeresen edzettek hosszú távokon, melléjük akarta beállítani őt. – Semmi alapom, technikám nem volt. Futottunk a Zagyva árterében, pár száz méter után azonban le kellett lassítanom. Sírva sétáltam vissza, hogy nekem ez nem megy, nem akarom csinálni – eleveníti fel. Ezután kezdték el gyakorolni a távolugrást és a 100 méteres futást. Egy alkalommal Kazincbarcikára ment versenyezni, ahol végül 400 méteren kellett elindulnia. – Az edzőm biztatására vállalkoztam a hossz teljesítésére. Bátortalanul indultam el, a végére már szúrt a tüdőm, és remegett a lábam, de utcahosszal nyertem a megmérettetést. Az edzőm felkiáltott: Iluskám, ez lesz a te versenyszámod! Ő minden bizonnyal tudta, hogy akkor lehetek majd egyszer igazán sikeres, ha megtanulom feszegetni a határaimat – vélekedik. Ezt követően olyan eredményeket szerzett, hogy bekerült először az ifjúsági, majd az utánpótlás válogatottba, így kezdődött el síkfutói pályája, sportkarrierje.

Páldiné Pál Ilona 1976 és 1987 között oszlopos taja volt a magyar válogatott csapatoknak. A több mint egy évtized alatt számos versenyen vett részt egyéniben és váltóban egyaránt. Európa- és világkupák, egyetemi világbajnokságok, mindezeknek állandó résztvevője volt. Bejárta a világot Mexikótól egészen Új-Zélandig, több mint harminc országban állt rajtvonalhoz hazánk színeiben. Érmei otthon rendezetten sorakoznak, mindegyikhez van egy számára kedves története, amit szívesen oszt meg az érdeklődőkkel. Úgy gondolja, mindenki tehetséges valamiben, csak meg kell találnia, mi az. Azt mondja, ő szerencsés, és nagyon hálás az életnek azért, amiért a sport felé terelte útját. – Megtanított hogyan kell megélni a sikert, hogyan kell tanulni a kudarcból, hogyan kell felállni, ha elesek, de a legfontosabb lecke: soha nem szabad feladni – mondja.

A legnagyobb álma vált valóra, amikor kijutott az olimpiára, 1980-ban Moszkvában képviselte Magyarországot. A világ legmeghatározóbb sporteseményén 4×400 méteres váltóban indult Forgács Judittal, Orosz Irénnel és Tóth Évával, országos csúccsal lettek ötödikek. Ezt az eredményt csak tavaly sikerült javítani a budapesti világbajnokságon, hét századmásodperccel. – Örülök, hogy megtapasztalhattam még azt a régi, igazi olimpiai eszmét, versenyhangulatot. Egy sportoló számára nincs attól nagyobb élmény, amikor bemegy egy 110 ezer fős arénába, ami zsúfolásig tele van szurkolókkal. Olyan volt, mint egy méhkas, több tucat nyelven szólt az ováció. Tudtam, hogy a tömegben ott a hatvani csapat is, akik azért jöttek, hogy engem biztassanak. Idáig eljutni rengeteg munkával és lemondással járt, de ezekért a pillanatokért megérte – részletezi.

Az olimpiai megmérettetés után még két versenyre nevezett, azt mondja ezeken már tét nélkül indult, nem érzett nyomást. Talán emiatt lehetett, hogy a Budapest Nagydíjon 400 méteren országos csúcsot futott, több mint két tized másodperccel döntötte meg Balogh Györgyi müncheni olimpián teljesített rekordját. – Láttam, ahogy pörögnek a számok a nagy Seiko órán, amikor beértem a célba és realizáltam, hogy 51,50-nél megállt a számláló, ugyan nagyon fáradt voltam, de még volt erőm a levegőbe ugrani. Nem gondoltam, hogy ilyen időtálló lesz ez a csúcs, 44 év alatt senkinek nem sikerült megdöntenie, ez az atlétikában egyedülálló – foglalja össze.

Leköszönése után a DISZI-ben tanított egészen nyugdíjba vonulásáig. Földrajz mellett a testmozgás szeretetére nevelte a gyerekeket. A tehetséges fiatalokat pedig pártfogásába vette, versenyekre készítette fel őket. Mindezek mellett már több évtizede dolgozik a pénzügyi szektorban tanácsadóként. Igyekszik tevékenyen tölteni idejét, hogy szellemileg is friss maradjon, két örökmozgó unokájához ugyanis sok energia kell. A legnagyobb örömmel megy velük kirándulni, tanítja őket síelni, úszni vagy épp korcsolyázni. Nem csak Laurára és Noémire büszke, közgazdász fia a mindennapi stresszt édesanyja példájára futással vezeti le, tavaly amatőrként a maratont remek idővel teljesítette. Szintén testnevelő férjével szeretnek utazni, felfedezni más országok kultúráját. Amikor pedig egyedüllétre vágyik, a kertben gondozza virágait vagy meditál, de a futócipőjét is szívesen veszi elő, a Zagyva mellett kocogva szokta nézni a napfelkeltét.

Kezdőkép: Albert Péter