Utolsó közös útjukra gyűltek össze szombat délelőtt a végzős DISZI-sek. Az osztályok a termeikben várakoztak, itt kezdték meg a búcsúzkodást egymástól és az iskolától. Ezt követően a főbejárathoz mentek, és az iskolát megkerülve az udvarra ballagtak ki. Egymás vállát fogva haladtak a szakadó esőben. Az ünnepségen Románné Kolozsi Mónika igazgató azt mondta: sokat kell még tapasztalniuk az életben, sokszor kerülnek majd szembe olyan problémákkal, amik megoldhatatlannak tűnnek. De nem szabad feladni, hiszen ezek mind csak erősítenek és segítik a fejlődést. – Véget ér az az út, amire pár éve ráléptetek. Fájdalmas és örömteli események köthetőek az iskolához. Sose feledjétek, hogy tanáraitok, születitek mindig csak a javatokat akarták. Az éltetek során pedig mindig tartsátok szem előtt: a sikerért és a tudásért keményen meg kell dolgozni – fogalmazott. Az ünnepségen zenés produkciót is előadtak a diákok.
Fotó: Bajzáth Gergő