A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom hatodik alkalommal szervezi meg a „Gyereket a magasba!” programot, ahol az ország több pontján egyszerre emelik fel a kicsiket. Az eseményt rendhagyó módon szervezik meg, most flashmob formájában lehet csatlakozni a kezdeményezéshez, aminek mondanivalója, hogy a gyerek örök érték, és a jövőnket jelenti. A megmozduláshoz második alkalommal csatlakozott Hatvan. Szombaton már 10 órától változatos programokkal várják a családokat az Ady Endre Könyvtárnál. A kicsiknek készülnek a többi között ugró- és forgósikolával, buborékfújással és fotókerettel koronákkal. Mindezek mellett a gyermekek táncos foglalkozáson is részt vehetnek Megyesi Timi óvónénivel, a Hatvani Nőegylet csillámporral teszi színesebbé az eseményt, az érdeklődő szülőket pedig nyitott védőnői tanácsadás várja. Délelőtt 11 órakor minden résztvevő kört alkotva egyszerre emeli magasba gyermekét, ugyanis az idei flashmob mottója: körülöttünk forog a világ!
Kezdőkép forrása: Kacagtató Facebook-oldala