Két év kihagyás után ismét megrendezik Hatvanban az Újévi Hangversenyt. 2023-ban ismét egy hangulatos esttel kezdheti a város az évet. A koncerten fellép a Hatvani Szimfonikus Zenekar, emellett különleges vendégekkel is készülnek, közreműködnek Tótpál Szilvia, Ambruzs Berill, Ujvári Gergely, Kurkó József, Lola és a Dalvarázs Show kórus, a Kossuth Lajos Általános Iskola ifjú táncosai, valamint a Grassalkovich Énekegyüttes. Vezényel, Kiss Zoltán, karmester. A koncerthez már hónapokkal ezelőtt elkezdték az előkészületeket – mondta el Kiss Zoltán, hozzátéve, hogy minden hétvégén próbálnak a zenekarral, hogy színvonalas műsort adhassanak.

„Immáron két éve várun erre a lehetőségre, a pandémia miatt sok minden elmaradt, így az újévi koncert is. Mi már nagyon készülünk erre az estére. A színpadon 95 ember mozog majd, zenészek, táncosok, gyerektáncosok, két kórus, zenész, 4 énekes szólista és két operaénekes hölgy, valamint két tenor” – hangsúlyozta.

A nagyszabású újévi koncert január hetedikén lesz, este hat órakor a Hatvani Sportcsarnokban. Jegyek a tourinform irodában vásárolhatók, az eseményre befolyt összeggel a Hatvan Város és Környéke Mozgáskorlátozottainak Egyesületét támogatják.