Hamarosan indul a nyári szünet és országszerte megkezdik működésüket a táborok és a napközik is. Magyarországon nagy az érdeklődés a különböző témájú elfoglaltságok iránt. A Hatvani Strand terültén több sporttábor is indul idén nyáron – mondta Szegedi Zoltán az uszoda és strand ágazatvezetője. A hatvani kézilabdások is jönnek táborozni, és a hatvani úszóegyesületek részére is biztosítunk helyszínt. Valamint itt lesz Valkai Ágnes vízilabda tábora – mondta. 

Szegedi Zoltán hozzátette, a hatvani iskolák közül is sokan szerveznek napköziket a strand területén. Az ágazatvezető azt is elmondta, hogy saját szervezésű úszótábort is indítanak, ami július 3-a és július 28-a között, egyhetes turnusokban fogadja majd a gyereket. – Ide akár minimális úszástudással rendelkező gyerekek is jöhetnek, mert fölmérik a gyerekekkel foglalkozó szakemberek, hogy ki, milyen szinten van, és annak megfelelően sorolják őket csoportokba. Így a tudásuknak megfelelően kapják majd a foglalkozásokat – részletezte.    

Csaknem 20 táborozási lehetőségből választhatnak a szülők és a gyermekek Hatvanban – erre már Schoblocher Bernadett, a tourinform irodavezetője hívta fel a figyelmet. – A lehetőségek között van sakk, logikai játékokra épülő táborozási lehetőség, túrázás, kézműves foglalkozás, cukrászkodás, és sporttal kapcsolatos táborok is vannak. Ilyenek például az úszás, a foci, a kézilabda, tánc és lovaglás – mondta.

A hatvani lehetőségek listája megtalálható a Tourinform Hatvan közösségi oldalán, azonban jelentkezni minden esetben a tábort megszervező intézménynél kell.   

Összesen több mint 1000 táborturnus indul el idén Magyarországon, viszont a legtöbb esetben már csak pár foglalható hely maradt – hangsúlyozta a táborfigyelő.hu vezetője. Tóth Béla kiemelte, a választható témák között szinte mindenki találhat az érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot:     

 „A tábortémák tekintetében ugyancsak széles a kínálat. Az idei év leggyakrabban választott témája a sport, amit az angol táborok és a katonai és honvédelmi táborok követnek. Az idei évben meglehetősen sok különleges, vagy meghökkentő tábortémával lehet találkozni. Van például dróntábor, robotika és mesterséges intelligencia tábor, de van olyan katonai táborunk, ahol nem egy hetes, hanem egy hónapos turnusok vannak.” 

Tóth Béla hozzátette, a sporttáborok közül kiemelkedik a Spanyol Barcelona, illetve az Olasz Juventus labdarúgó csapatok magyarországi táborai is. Tóth Béla azt is elmondta, mennyire kell idén a zsebükbe nyúlniuk azoknak a szülőknek, akik befizetnék a gyermeküket egy táborba: 

 „Egy napközis tábornak az átlagára az idei esztendőben 45 ezer forint lesz, amíg egy úgynevezett ottalvós tábor esetében 70 ezer forintos költséget jelent. Azonban nagyon széles az árolló a táborok piacán. Van a táborfigyelőnél olyan ottalvós tábor, amit 10 éve csinálunk és imádják a gyerekek, ez 32 ezer forintba kerül, de van olyan tábor is, ahol egy turnusért több mint 300 ezer forintot kell fizetni.”   

A táborfigyelő.hu vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy a legtöbb esetben már csak elszórtan vannak helyek, ezért minél előbb foglalni kell, mert hamarosan minden tábor teltházas lesz.