Régóta közkedvelt kirándulóhely a Kisgombosi Őstölgyes és Tanösvény területe. A turista útvonalat 2014-ben Hatvan város képviselő-testülete helyi jelentőségű védett természeti emlékké nyilvánította, óvva ezzel az itt található élővilágot. Azonban az elmúlt években az őstölgyeshez vezető turistaút környezete rendezetlenné vált. A faszerkezetes pihenő megkopott, és a zsindelyes tető is felújításra szorult. A hatvani városvezetés, civil szervezetekkel karöltve alapította meg a Pro Natura Mozgalmat. A tagok még februárban felmérték, milyen munkálatokra van szükség ahhoz, hogy a közkedvelt terület környezete újból rendezett lehessen. Most lehetőség nyílt arra, hogy a felújítás elindulhasson – mondta Jagodics Milán, a Hatvani Polgármesteri Hivatal kabinetfőnöke, aki egyben a mozgalom egyik alapítója is.
„Megkerestük azokat az aktivistáinkat, akik a hétvégén ráértek. Rájuk számíthattunk és voltak vállalkozók is, akik részt vettek a felújításban. Ők a pihenő zsindely tetejét javították. Ezeket a munkálatokat szakemberre bíztuk annak érdekében, hogy minél sikeresebb legyen a projekt.”
Jagodics Milán hozzátette, hogy a tető felújítása mellett újrafestették a pihenő teljes szerkezetét, valamint szemetesek helyeztek el a területen, és a megkopott információs táblákat és a nyársalókat is megújították. A kabinetfőnök arról is beszélt, hogy várhatóan a tanösvény is hamarosan megújulhat, azonban itt egyéb természetvédelmi munkálatok is várhatóak, amelyekben szintén részt vesz majd a mozgalom. Jagodics Milán azt is elmondta, hogy szeretnék a turista útvonalat a Hatvan Applikációban is elérhetővé tenni.
„Bízunk benne, hogy néhány héten belül, akik ide látogatnak – amellett, hogy láthatják a szépen megújult pihenőrészt – a Hatvan Applikációban is találkozhatnak a Kisgombosi Őstölgyessel, ami virtuálisan is elérhető lesz. Ha elkezdenek barangolni ebben a csodás környezetben, akkor plusz információkat kapnak majd arról, hogy micsoda természeti érték az, amit éppen megcsodálnak.”
A kabinetfőnök arra is felhívta a kirándulók figyelmét, hogy óvják a környezetet, hiszen csak így okozhat valódi örömöt a természet szépsége.
A Pro Natura Mozgalom célja a környezetvédelem – erre már a polgármester mutatott rá, aki egyben a szervezet egyik alapítója is. Horváth Richárd hangsúlyozta, nincs olyan hatvani, aki legalább egyszer ne járt volna az őstölgyesben:
„Nagyon fontos, hogy a város közelében legyenek olyan helyek, ahova kicsit ki tudunk jönni, és érezhetjük a természet erejét. Egy kicsit kiszakadva a város lüktetéséből, a természetben felfrissülhetünk. Ez a hely pontosan erről szól.”
A felújítási munkálatok jó hangulatban teltek és a nap végére minden a tervek szerint alakult. A Pro Natura Mozgalom tagjainak köszönhetően a kirándulók megint rendezett és megújult környezettel találkozhatnak a Kisgombosi Őstölgyes pihenőjénél.
Fotó: Albert Péter















