A város négy általános iskolájából érkező 3-4. osztályosok megtöltötték a könyvtár nagytermét, és teljesen elvarázsolta őket a költőnő intuitív személyisége. Szabó T. Anna nemcsak saját könyveiből olvasott fel, hanem a gyermeklíra koronázatlan királyaitól Arany Jánostól Zelk Zoltánig szavalt verseket. De a népköltészet gyöngyszemeitől Weöres Sándor Bóbitájáig megtanultak jó néhány mondókát is közösen, és a hozott játékfigurák is megelevenedtek a kezei között. A nagyon jó hangulatú együttlét akkor váltott igazi lélekemelő eseménnyé, amikor kérdéseiket is megfogalmazhatták a lurkók. Nemcsak családjáról, hanem a gyerekei számától a foglalkozásukig, a versírás bonyolultságától a gyerekkori élményekig, minden terítékre került. Őszintén nyilatkoztak a saját terveikről is, sőt többen is bevallották, hogy ők is szoktak verset írni. A legnagyobb meglepetést az egyik kislány okozta, aki a dedikációra váró sorban állva egy papírlapra rögtönzött költeménnyel lepte meg a költőnőt.
És hogy mennyire megfogta őt az itt tapasztalt interaktivitás, a koraesti, felnőtteknek szóló esten is kitörő lelkesedéssel mesélt délutáni élményeiről. Persze itt már szóba kerültek gyökerei, a felmenői kimagasló tudományos tevékenysége, az erdélyi lét varázslatossága mellett a ceausescu-éra elviselhetetlensége, az 1987-ben Magyarországra történő kivándorlásuk, iskolái, tanárai… és persze első szárnypróbálgatásai is. 1995-től publikálva, több mint harminc verseskönyve, néhány prózakötete, és száznál több műfordítása látott napvilágot. Amikor sorra olvasta fel kedvenceit, közben felemlítette, hogy akkor éppen milyen változáson ment keresztül, élethelyzetei megélésével hogyan formálódott személyisége, és ez hogyan hatott az alanyi távolságtartásból kiindulva, a legszemélyesebb önvallomások lejegyzéséig. A felmerült kérdések, a kérlelő verskérések nyomán sorra nyitotta ki köteteit, és egy nagyon őszinte, nagyon bensőséges hangulatú, már-már intimnek is tekinthető másfél órának lehettek szem- és fültanúi, akik ellátogattak a bibliotékába. A magyar irodalom egyik legautentikusabb alkotója jött el közénk, és osztotta meg velünk gondolatait.
Írta: Ady Endre Könyvtár
A kezdőkép és a galéria fotóit készítette: Ady Endre Könyvtár