Négy településről érkeztek a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének úszóversenyére. Több korosztályban versenyeztek az indulók, az úszásnem azonban nem volt meghatározva. Professzor Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga korábbi elnöke szerint, ez a rendezvény hozzájárul ahhoz, hogy az indulók egyensúlyban tartsák a testüket, ez pedig az egyik legfontosabb alapfeltétele annak, hogy meg tudjanak küzdeni a kórral vagy kivédjék a rákos megbetegedéseket. Hozzátette: a hatvani alapszervezet az egyik legaktívabb az országban és rendre színvonalas programokat valósítanak meg. Kiemelte: az úszóverseny azt példázza, hogy a rák nem minden esetben tudja legyőzni az embert.
Lazányi Jánosné, a hatvani alapszervezet vezetője elmondta, hogy a nap elsődleges célja az örömszerzés volt, azt ünnepelték, hogy a rákot túl lehet élni. Emellett pedig jól mutatta a program, hogy a szervezet tagjai mindenben segítik egymást és a közösség erejét kivételesen nagyra becsülik. Felhívta a figyelmet, hogy mindenkit várnak a csoportjukba, aki tanácstalan a betegségével kapcsolatban, vagy úgy érzi, magára maradt.
Kéri Jánosné, a gyöngyösi alapszervezet vezetője szerint, már az is nagy eredmény, ha valaki úgy dönt, elindul ezen a versenyen. Hozzátette: az úszás a legjobb sport, amelyet egy komolyabb műtét után űzhetnek az emberek.
Horváth Richárd polgármester a rendezvényen a helyi civil szervezetek munkáját méltatta. Kiemelte: a rákellenes liga tagjai nagyon sokat tesznek egymásrét és azért is, hogy meggyógyuljanak, miközben harcolnak a rák ellen példát mutatnak a társadalomnak.
Lestyán Balázs alpolgármester szerint ez a nap a bátorságról szólt és arról, hogy fel lehet vállalni magunkat a nehezebb helyzetekben is.